A hagyományoknak megfelelően Királyhalmon került sor a Nemzeti összetartozás napjának vajdasági központi ünnepségére, az itteni templomkertben ültették el öt évvel ezelőtt azt az almafát, amely a nemzet összetartozást szimbolizálja. A rendezvényen, amely szentmisével kezdődött, jelen volt Pintér Attila Magyarország belgrádi nagykövete és Babity János szabadkai főkonzul valamint a VMSZ vezetősége és köztársasági, tartományi illetve önkormányzati funkcionáriusaik jelentős része, az MNT vezetősége illetve helybeli, környékbeli és autóbusszal távolabbi települések polgárai is.

Dudás Károly a VMSZ Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte, azért ültettek Királyhalmon öt évvel ezelőtt almafát, mert az a közös múltat, a közös gyökereket, összetartozásunkat szimbolizálja.

„Jó ebben az órában itt együtt lenni, egymásba kapaszkodni, de nem lehet ünnepi a pillanat, mert arról egy pillanatra sem feledkezhetünk meg, hogy a trianoni döntés értelmében a magyar hazának mintegy kétharmadát elcsatolták és az elcsatolt területekkel 3,2 millió magyar lélek, köztük félmillió délvidéki magyar került idegen és ellenséges kézre” – emlékeztetett az emléknap hátterére.

Németh Lászlót idézve Dudás kiemelte, ebben a létben csak akkor maradhatunk meg, ha a nemzeti tragédiákból összefogással megpróbálunk előnyt kovácsolni. Így történhetett meg, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk szülte egyik legfontosabb nemzeti emléknapunkat a nemzeti összetartozás napját.

Dudás szerint a hátrányból előnyt kovácsolás titkát megfejtették és a megmaradás, a szülőföldön való boldogulás alapelvévé tették „a vajdasági magyarok választott és nem önjelölt vezetői”

A VMSZ és az MNT a magyar kormány támogatásával olyan eredményeket ért el a közösség megtartása és felemelése terén, amiről elismerően szólnak a Kárpát haza minden régiójában.

„Aki ebbe a közös építkezésbe önös és ki tudja milyen érdekből éket próbál verni, annak saját lelkiismerete mellett bizony a történelem és gyermekei, unokái ítélőszéke előtt is el kell számolni” – emelte ki a VMSZ tanácselnöke, aki gróf Apponyi Albertet idézve ezzel zárta beszédét: Amit Isten összekötött, ember nem választhatja el.