Összesen 137 perc kellett Györe Lászlónak ahhoz, hogy bejusson az olaszországi Vicenzában zajló, 43 ezer euró összdíjazású, challenger salakpályás tenisztorna döntőjébe. A világranglista 135. helyén álló Györe az elődöntőben 6:4, 2:6, 6:3-ra nyert az olasz Lorenzo Giustino (175. a világranglistán) ellen.

Az első játszmában Györének két break-lehetősége volt, ebből egyet kihasznált, így 6:4-re megnyerte a szettet. A második játszmában a zentai teniszező háromszor veszítette el saját adogatójátékát, az olasz játékosét viszont csak egyszer nyerte el, így Giustino 6:2-re nyert és egyenlített.

A döntő szett elsősorban arról szólt, hogy Györe a rengeteg lehetősége közül hányat használ majd ki, vagyis, hányszor nyeri el ellenfele adogatójátékát. A 12 break-labdából a hetedik kiemelt végül kettőt nyert meg: egyet a szett elején, a másikat a szett végén, így végül 6:3-ra nyert, s bejutott a döntőbe, ahol a magyarországi Fucsovics Márton és a cseh Jan Šátral mérkőzés győztese lesz az ellenfele.

Az elődöntőbe jutásért megszerzett 29 ranglistaponthoz még 19-et hozzátett, így eddig 48 pontot gyűjtött az olaszországi tornán. Ennek köszönhetően a napi világranglistán Györe jelen pillanatban a 123. helyen áll.

Amennyiben Györe megnyerné a tornát, összesen 80 ponttal növelné világranglistás pontjainak számát, s a hétfői ranglistán a 115. hely környékén szerepelne.

Györe László pénteken Filip Krajinovićot győzte le 7:6, 4:6, 6:4 arányban. Ennek a mérkőzésnek a felvételét itt tekintheti meg (sajnos nem végig, csak a második szett hajrájáig, amikor esőszünet miatt félbeszakadt a találkozó):