A szerbiai számítógépes bűnözésért felelős osztály pénteken közölte, hogy Szerbiában először Óbecsén regisztrálták a Kék Bálna nevet viselő számítógépes játék első esetét – írja az RTS.

Egy óbecsei kislány a harmadik szintig jutott el a Kék Bálna néven ismertté vált internetes, öngyilkosságra buzdító játék: a kislány kezén egy bálnát ábrázoló rajz szerepel, ami a játékban szereplő gyerekek a testükre szoktak rajzolni. A lány testén nincsenek sérülések. A kislány elmondta, hogy a játékot az édesanyja mobiltelefonjára installálta fel.

A rendőrség arra kéri a szülőket, hogy nézzék meg a mobiltelefonokon és a táblagépeken levő programokat, s amennyiben megtalálják az említett Kék Bálna programot, azonnal értesítsék az illetékeseket.

Mint ismeretes, a Kék Bálna videojáték során a gyerekeket arra szólítják fel, hogy saját maguknak okozzanak sérüléseket, s az is előfordul, hogy öngyilkosságra kérik meg őket.

A feladatok napról napra egye nehezebbé és durvábbá válnak: arra utasítják a gyerekeket, hogy pengével véssenek bálnát vagy más ábrákat a karjukra, csonkítsák meg magukat, vagy égessenek magukba egy ábrát.

Ha öngyilkos leszel, nyertél. Ha nem, mi majd segítünk

– szól a jelmondat, ezek után pedig úgy érzi az áldozat, hogy vagy önként megöli magát vagy végeznek vele és szeretteivel.

Korábban olyan cikkek is jelentek meg, hogy a Kék Bálna egy hoax, vagyis kamu. A Police.hu április elején kiadott közleményéből idézünk:

A napokban különböző forrásokból olyan hírek jelentek meg, amelyek egy, az interneten szerveződő, öngyilkosságra felhívó, abban segédkező jogellenes tevékenységre hívták fel a figyelmet.

A rendőrségre – az elmúlt hónapokban – nem érkezett bejelentés az ún. „Kék Bálna” csoport tevékenységével, illetve annak a magyarországi fiatalokra gyakorolt végzetes hatásával kapcsolatosan.

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy az online világban, az interneten számos veszéllyel találkozhatunk, bűncselekmények, szabálysértések áldozataivá válhatunk, de mi is árthatunk másoknak.

Rendkívül fontos a tudatos internet-használat, mind a fiatal, mind pedig a felnőtt korosztály tekintetében. A legsérülékenyebbek a gyermekek és a fiatalok, ezért a felnőtt társadalom irányukba felelősséggel tartozik.

Fontos, hogy a betartsuk és betartassuk a biztonságos netezés szabályait. Ebből néhány:

  • számos olyan program van, amely védelmet biztosít, és biztonságos böngészést tesz lehetővé: erről az internetszolgáltatónk, valamint az általunk használt programok nyújtanak információt;
  • a szülők meghatározhatják, hogy a gyermekek milyen oldalakat látogathatnak meg, vagy mennyi időt tölthetnek a neten;
  • a közösségi oldalakon létrehozott profilokon a lehető legkevesebb információt adjuk meg magunkról; semmilyen formában ne osszuk meg például lakcímünket, telefonszámunkat, vagyoni vagy éppen egészségügyi helyzetünk adatait;
  • ne töltsenek fel magukról vagy ismerőseikről, barátaikról olyan képeket, amelyekkel méltatlan helyzetbe hozzák saját magukat, vagy ismerőseiket; a személyiségi jogok a neten is élnek.

Kék Bálna, ugyan! Fontosabb, miért akar öngyilkos lenni egy gyerek

Tovább terjed a Kék Bálna-jelenség, vagyis a gyerekeket öngyilkosságba hajszoló netes halálcsoportok híre. Már a környező országokban is egyre több esettel kapcsolatban emlegetik. Bizonyíték viszont kevés van, ezért óvatosan pánikoljunk. Magyar esetekről is hallani, de úgy tűnik, valójában nincs közük a Kék Bálnához.