Néhány, Magyarországról Nyugatra kivándorló, és ott programozóként munkát találó fiatal nemrég különös, nemes és saját bevallásuk szerint jelenleg egyedülálló projektumba kezdett: teljesen ingyenes programozói tanfolyamot indítottak el az interneten, amelybe bárki bekapcsolódhat, aki érdeklődést tanúsít a dolog iránt. Ebből a célból létrehozták a San Franciscóból jöttem című weboldalt, ahol többek között így vallanak önként vállalt küldetésükről: „Magyarország első ténylegesen ingyenes IT tanfolyamainak honlapján vagy, ahol nincsenek apró betűs részek, sem kötelezettségek. Nem kell személyesen megjelenned sehol, nem vagy időhöz kötve, és beszámolnod sem kell róla, hogy mit tanultál.”

A Szabad Magyar Szó Heisz Krisztiánnál, a különös kezdeményezés egyik ötletgazdájánál érdeklődött a további részletek iránt.

– Hogy született meg ez az ötlet?

 A csapatunkból legtöbben Magyarországon kezdtük el a felsőfokú tanulmányainkat, és csak utána kezdtünk bele a ,,nyugati” élet felderítésébe, ahol páran folytattuk itt újabb képzésekkel, mások pedig azonnal munkába álltak. Otthon egyre több lehetősége van az embereknek elkezdeni valamilyen informatikai képzést, a kisebb kurzusoktól kezdve, az OKJ tanfolyamon át, a főiskolai/egyetemi végzettségig, de – noha bármelyik lehet jó választás – mindegyiknek megvannak  a maga hátrányai.

Én magam találkoztam több tucat emberrel, akik azért hagyták ott a főiskolát, mert családi, vagy anyagi okokból nem tudták megoldani, hogy befejezzék az utolsó éveiket, pedig nagyon sok közülük kiemelkedő koponya. Ez a jelenség pedig ma már egyre általánosabb.

Bár nagyon sokan félnek a mai napig az informatikától, valójában ez a jövő, és a biztos kereset mellett egyre flexibilisebb munkalehetőségeket lehet találni (saját munkaidő kialakítása, vagy akár otthonról történő munkavégzés, adott napokon való dolgozás, stb…), és az emberek egy jelentős része még nem tudja, hogy ez mekkora lehetőség egy magasabb életszínvonal kialakításához.

Mi páran, jóllehet Nyugaton élünk, de magyarok vagyunk, és nem felejtettük el, honnan jöttünk. Szeretnénk kivenni a részünket egy szebb jövő létrehozásában, és mi úgy láttuk, hogy jelenleg úgy tudunk ehhez hozzájárulni, hogy ha megadjuk a lehetőséget másoknak is. Ezért ingyen kínálunk elméleti és gyakorlati oktatást, kötetlen beosztással, hogy elindítsuk az embereket egy úton, amelyen haladva jobbá tehetik a saját életüket. Nagyon fontosnak érzem kiemelni, hogy a mi célunk nem az, hogy Nyugatra csábítsuk a tanulókat, hanem hogy lehetőséget adjunk a kezükbe, hogy el tudjanak helyezkedni bárhol, ahol dolgozni szeretnének, országtól függetlenül.

Van olyan személy például, akit két évig tanítottunk, (még mielőtt ez a tanfolyam megszületett volna) és utána külön szakirányú végzettség nélkül el tudott helyezkedni programozóként, meglehetősen jó feltételekkel. Ma már egyre többen vesznek fel informatikust papír nélkül, egyre inkább terjed az a nézet, hogy egy elvégzett iskola nem mindig tanúskodik az ember valódi tudásáról/tapasztalatáról.

– Milyen gyakorlati tudást nyújt(anak) ez(ek) a tanfolyam(ok)?

Mivel 2017 áprilisában indítottuk útjára az első videó kurzusainkat, ebben a pillanatban még kijelenthetem, hogy a már elérhető közel 100 videoanyag egyfajta “bevezető” az informatika világába, de nem titkolt szándékunk, hogy azt a tudásanyagot szeretnénk elérhetővé tenni pár hónapon belül, ami szükséges ahhoz, hogy valaki el tudjon helyezkedni informatikusként. Az első tanfolyamunk, amit elindítottunk, a Java Programozó lett, de év végéig további három szakmát szeretnénk lefedni, mert nem mindenki a programozás irányába szeretne elindulni. Jövőre pedig további hat szakmát fogunk megcélozni, utána pedig a folyamat remélhetőleg még inkább gyorsulni fog, ahogyan egyre többen lesznek az oktatók is. Jelenleg ugyanis öten dolgozunk a projektumon.

– Szükséges-e bármilyen, és ha igen, milyen előtudás ahhoz, hogy valaki részt vegyen a tanfolyamon?

Szükséges egy nagy adag elszántság, valamint a nyitottság. Papír vagy előképzettség nem feltétel. Az a helyzet, hogy az informatika egy kimeríthetetlen tó, és mindegyik tanfolyamunkon felülről ereszkedünk bele a mély vízbe, de mindig máshonnan. Tehát a tó mérete miatt mindig más jellegű környezetet ismernek meg a különböző tanfolyamaink diákjai. A munkánkért cserébe egyébként minden diákunknak a legjobb oldalát kérjük, mert egy segítőkész, és motivált, magyar ajkú digitális közösséget szeretnénk létrehozni, amilyenre van példa már Nyugaton, és éppen itt az ideje, hogy nálunk is legyen egy.

– Mit kell tennie annak, aki szeretne jelentkezni egy-egy ilyen tanfolyamra?

A jelentkezés a sanfranciscoboljottem.com oldalon lehetséges, a regisztráció egyetlen percet vesz igénybe, utána pedig minden anyag elérhetővé válik, amelyeket két hetente frissítünk, illetve ekkor töltjük fel az újabb anyagokat is.

– Honnan jött ez a név?

Nemrég jöttünk vissza páran San Franciscóból, ahol egyébként a cég, amelynek dolgozom, felvásárolt egy másik céget. Visszatérve beszélgettünk róla, hogy az ,,Amerikából jöttem” c. játékot mennyit játszottuk gyerekként (amikor egy foglalkozást mutogatunk el a többieknek), és a nevünk ennek a kicsengésére született, lévén, hogy informatikai szakmákat ,,mutogatunk el”.

– Jár-e bármilyen kötelezettséggel a tanfolyamon való részvétel?

A tanfolyam teljesen kötetlen, még a tesztek elvégzése is önkéntes alapú, inkább lehetőség, nem elvárás. Rövidesen egyébként felkerül egy komplex közösségi fórum is, ahol látható lesz, melyik hozzászóló milyen tanfolyamokat végzett már el az oldalunkon.

– A honlap azt írja, akinek kedve van hozzá, előadóként is jelentkezhet. Ahhoz, hogy valaki előadó legyen nálatok, milyen előtudás szükséges, és mi a teendő?

Először is, nyilvánvalóan fontos az adott témában szerzett gyakorlati tapasztalat, és az erős elméleti tudás. Nem feltétlenül tanárokat keresünk (mi magunk is mérnökök, és fejlesztők vagyunk), hanem olyanokat, akik képesek motiválni az embereket. Nem kérünk papírt, helyette az előadót arra kérjük, rögzítsen egy 7 perces bemutató órát, és egy tervezett tematikát a videó kurzusokhoz, amiből kiderül számunkra az előadásmód, és a témában való jártasság. Nagyon fontosnak tartjuk a mai nyelvezet használatát, szemben a tankönyvek tárgyilagos stílusával; és persze a humort. Végső soron egy olyan anyagot szeretnénk összeállítani, ami nem monoton magyarázatokat gyűjt össze, hanem inkább egy jó hangulatú baráti beszélgetésre hasonlít. Mindig ezt mondom a többieknek: úgy beszéljünk a diákokhoz, mintha egy jó barátunknak magyaráznánk el a matek házit iskola után. Nem kell annyira formálisnak lenni, nyugodtan rugaszkodjunk el, használjunk vicces példákat, mert az a fontos, hogy a másik megértse, hogy miről van szó.

Egyébként, mielőtt az elkészült anyagok kikerülnének az internetre, a csapat átnézi egymás videóit, és javításokat eszközölünk. A beérkező videók Londonban kerülnek megvágásra, és végül a honlapunkon publikáljuk őket.

– Mekkora az érdeklődés a tanfolyamok iránt?

Ez volt számunkra a legmeglepőbb az egészben, amikor elkezdtük. A legelején négy embert szerettünk volna tanítani, akkor még videokonferencia formájában. Több, mint százan jelentkeztek a meghirdetett lehetőségre, és ekkor döntöttünk úgy, hogy lesz létjogosultsága a videó kurzusoknak, és ekkor neveztük el a kezdeményezést: ,,San Franciscóból jöttem”. Jelenleg 122 aktív tanulónk van, ami egy hónappal az elindulást követően megtisztelő számunkra, bízunk benne, hogy ez a szám év végéig pár ezerre nő, de ami még fontosabb; szeretnénk, hogy az emberek elégedettek legyenek azzal, amit kapnak. Két hete készítettünk egy felmérést a diákjaink körében, amiből az derült ki, hogy a tanulói csapat 96%-a kiemelkedően elégedett, és nem is változtatna semmin, 4% pedig elégedett, és építő jellegű kritikákat soroltak fel, amelyekből jó párat már be is vezettünk közben. Ha ezt az arányszámot meg tudjuk tartani, amikor a kezdeményezésről még többen hallanak, és ezáltal még inkább gyarapodik a létszámunk, akkor elégedettek leszünk. Végül is, ahogyan az angol mondja, ez egy ,,win-win” helyzet.


A Szabad Magyar Szó, el- és felismerve a kezdeményezés hasznos és közérdekű voltát,  a projektum médiatámogatója.

[wp_bannerize_pro id=”san-franciscobol-jottem”]