A koszovói katonaság a helyi szerbek érdeke is – jelentette ki Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök-jelölt, aki a helyi sajtó szerint a legesélyesebb a kormányfői pozícióra. Haradinaj elmondta, kilencven nappal a leendő kormány megalakítása után létrehozzák a koszovói katonaságot – írja a Pannon Televízió honlapja a Szerbiai RTV-re hivatkozva. A hír szerint Haradinaj megpróbálja meggyőzni a szerbeket arról, hogy ez az ő érdekük is, hiszen, ha mindenki biztonságban van, akkor a szerbek is biztonságban lesznek, de ha ezt nem sikerül megértetni velük, akkor más módot keres arra, hogy elérje a célját. Haradinaj kijelentette, már tárgyaltak a szövetségeseikkel, és azok támogatják az alkotmánymódosítás ötletét, de ehhez az albánok és minden más etnikai közösség tagjainak támogatására is számítanak.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy Szerbiában pár napja elkezdték küldeni a behívókat a tartalékosoknak, akkor könnyen kikövetkeztethető, hogy a következő időszakban a Balkán-félsziget továbbra is Európa puskaporos hordója marad.

Ismét kezdődik (?!)

Amikor 2011. január 1-én Szerbiában megszűnt a hadkötelezettség, az ezzel kapcsolatos jogszabályok szinte semmit sem változtak. Elég csak a 2010-ben elfogadott Had-, munka- és anyagi kötelezettségről szóló törvényt (szerb elnevezés: Zakon o vojnoj, radnoj i materijalnoj obavezi, Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 88/2009. és 95/2010.