A Pink Televízió korábbi műsorvezetőjét, Simonida Kažićot nevezték ki kedden az egyik legsikeresebb szerbiai közvállalat, az Állami Szerencsejáték megbízott igazgatójának. Kažić azt a Nenad Lazarevićet váltja, aki saját maga kérte a felmentését.

A Blic napilap megpróbálta kideríteni, milyen képességek és iskolai végzettség alapján került Kažić az igazgatói székbe, azonban a lap újságírója nem járt sikerrel, mivel Goran Knežević, gazdasági miniszter, aki Kažić kinevezésével kapcsolatban információkkal szolgálhatna, azt közölte, hogy ezekkel az ügyekkel a káderosztály foglalkozik, és nem is tudja, hogy új embert neveztek ki az Állami Szerencsejáték élére. A Szerb Kormány káderkérdésekkel foglalkozó bizottsága nem hivatalosan azt közölte, hogy Kažićot a Gazdasági Minisztérium ajánlotta az igazgatói posztra…

Kažić gazdag újságírói múlttal (B92, BK Televízió, Pink Televízió) rendelkezik, felsőfokú végzettséggel viszont úgy tűnik, hogy nem, mivel az egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy a jogtudományi karra járt, de nem fejezte be.