(Fotó: vatera.hu)

Időnként vicces olvasni egy-egy hirdetést, főleg, amikor az ilyen internetes felületek adta keretek közé kell egy formabontó terméket beilleszteni.

Így eléggé érdekesen hat az a hirdetés a magyarországi Vaterán, amelynek keretében a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. a 1424-es számú villamost kínálja eladásra. Az 1974-ben gyártott járműre május 31-ig lehet zárt aukció keretében licitálni, a kikiáltási ára 1,480 millió forint. A jármű használt, személyesen lehet átvenni a főváros X. kerületében és szállítási költségekkel is számolni kell, derül ki a hirdetésből. Ami azonban ennél is érdekesebb, azok a hirdetés alatti kérdések. A ráérő netezők ugyanis válogatott hülyeségekkel bombázzák a hirdetőt, aki sztoikus nyugalommal válaszolgat nekik.

rogerw a következőre volt például kíváncsi: „Azt szeretném kérdezni, hogy ha veszek egy ilyen vadállatot, akkor mehetek vele erre arra pesten? Vagy mondjuk így éjszaka korzózhatok vele? A garázsukba lehet bérelni neki helyet havonta?”

„Tisztelt rogerw_a! Köszönjük érdeklődését! Magán célra, semmilyen körülmények között nem vehető igénybe Budapest villamos hálózatának kötött pályája. A megvásárolt járműveket az nyertes licitet követő, adásvételi szerződésben foglalt határidőn belül a vevőnek el kell szállítania a BKV Zrt. telephelyéről” – érkezett a válasz.

„Tisztelt BKVZRT! A sinek és a felső vezetékek járnak hozzá, vagy azok külön aukción lesznek elérhetőek? Esetleg megállókra is számíthatunk? Kipróbálási garancia van? Illetve futárral küldik vagy csomagponton lehetséges-e az átvétel?” – hangzott slimy88 kérdése és erre is jött a válasz:

„Tisztelt slimy88! A járművön kívül egyéb ingóság nem tárgya az aukciónak. Minden egyéb kérdésére megtalálja válaszát Árverési Szabályzatunkban és az Árverési felhívásunkban.”

lanciamartini egészen konkrét kérdéseket tett fel:

„Hello. Hány kilowattot fogyaszt százon? Ha netalántán elfejtem befizetni a villanyszámlát és emiatt lekapcsolják,zsebtelepről működtethető a történet? Van néhány haszonállatom (disznó,tehén meg ilyesmik) őket szállíthatom benne? Vonóhorog van rajta? Utánfutót meg ekét szeretnék húzni vele. Nagy zene van benne? Köszönöm előre is a válaszát.”

Persze erre is érkezett válasz: „Tisztelt lanciamartini! Ilyesfajta fogyasztási adatunk nem áll rendelkezésre. Zsebtelepről nem működtethető a jármű. Amennyiben megvásárolja és elszállítja a járművet, Ön dönti el, hogy a hatályos jogszabályok betartása mellett mit szállít vele. (Természetesen nem Budapest villamoshálózatán) Köznyelvben értelmezett, gépjárművekhez szabványosított vonóhorog nincs a járművön. A hangosító/utastájékoztató rendszer egy része érhető csak el a járművekben.”

Ezt követően is számos ilyen „fontos” és „komoly” kérdést tettek fel a vaterázók, amelyek válasz nélkül maradt, ami betudható annak is, hogy hétvége van. Ezekből is lássunk néhányat:

„Tisztelt BKVZRT! Érdekelne a meghirdetett villamos, viszont több kérdés is felmerült bennem: -van-e mennyiségi kedvezmény? -karácsonyra szeretném 1-1 villamossal meglepni a családomat, így érdekelne, hogy a tárolásuk addig megoldható lenne-e Önöknél (ha hazaszállíttatom idő előtt, akkor attól félek, hogy megtalálnák és oda lenne a meglepetés) -a karácsonyfa alá befér a villamos? Válaszukat előre is köszönöm! – Doggett_a”

„Tisztelt BKVZRT! Elektromos jármű lévén jár rá adó- és/vagy parkolási kedvezmény? Ezen kedvezmények a kerületi önkormányzatnál igényelhetőek? Tolató radar van rajta, esetleg lehet hozzá igényelni? Forgalmi engedély mikor jár le rajta? A szervizkönyv is nagyon fontos lenne, gondolom azt is postázzák mellé. Körültekintő válaszát előre is köszönöm, Üdv – papannon”

„Kérem csak akkor adják el ha leszálltak az utasok, különösen a szomorú bácsi elöl. – luigi2”