A Zoran Đinđić meggyilkolásért jogerősen elítélt Zvezdan Jovanović számára kér kegyelmet az államfőtől Vojislav Šešelj. A radikális elnök ezen kívül a háborús bűnök bíróságának megszüntetését és minden ott elítélt személy felmentését is indítványozta, mégpedig a Tomislav Nikolić, még regnáló államfőhöz intézett hivatalos kérelem formájában.

Šešelj szerint, ha az államfő megteszi ezeket a jócselekedeteket, legalább lesz valami, amire büszke lehet elnöki mandátumából.

Šešelj már a múlt héten is előállt ilyen ötlettel, amikor kipattant az az ügy, amely szerint a börtönben ülő Jovanović levélben fordult a belügyminiszterhez, hogy az fékezze meg a rendőrségen belüli „veszett kutyákat”, majd ezt követően felfüggesztették Dalibor Karanović bácspalánkai rendőrt, mert bekísérte Jovanović fiát.

Balša Božović a DP képviselője azt mondta, nem lepné meg, ha Nikolić pozitívan járna el ebben az ügyben, hiszen egy körből való személyekről van szó.

„Ők radikálisok, akik nem értenek semmit, minden létező módon éltetik a bűncselekményeket és mindent megtesznek, hogy azokból csináljanak hősöket, akik a legtöbb gaztettet követték el ebben az országban, a kilencvenes években, a koszovói háborúban és később is. Ők pedig Zvezdan Jovanović, a zimonyi klán, Legija és a többiek” – fogalmazott.

A Humanitárius Jogi Alap nevű civil szervezetben, amely a kilencvenes évek óta a háborúellenes aktivitások egyik zászlóvivője, elszörnyedtek ezen az indítványon. Mint Milica Kostić a szervezet tagja elmondta, a közéletben folyamatban van a gonosztevők dicsőítése és olyan személyek visszatérése a mindennapokba, mint Momčilo Krajišnik, vagy pedig a Hága által elítélt Veselin Šljivančanin, akinek a haladó párt szervezett vitaestet.

Az államfői kabinetből annyit üzentek, hogy Szerbia elnöke, ahogyan eddig, most se kívánja kommentálni Vojislav Šešelj megnyilatkozását.