1.

A végrendelkezés
íratlan jogán teszem
gondolataim papírra;
az örök és ismételhetetlen
ordú tengelytörésben,
megroppant emberek
patináján olvad a kapucímer
kvarcanyaga.

2.

Átváltozások városa, te,
betevő falat falat emelő
sarca, hogy az egy tál tégelyben
Pannónia kvarca izzott magunkévá,
felül és aknai alant is
gályáink legjobb hada, mert
itt Atlantisz-ordú, homok
homokján ágyazott fejhely, ott,
horgosi vízmosáson trónoltan.

3.

Itt Attila és
Hunigis parancsai,
várakozók vér-paradicsoma,
paradicsommadarak sólyomrikoltása,
itt Krissos és Körösök körkörös
vérverejték pagonya, itt
Szeged–Szabadka–Zenta
háromszögelés gyújtópontja
s benne olvadt nagy zsarátnokon
történelemnek is körköre, hogy
eme teljesen fátlan egyenesen
táborváros teremjen;
itt nemez-sátorvárosban fapalota,
dűnék dűnéi hét dombján pagoda,
igazi mestermunka, s itt
Arykán aulája-háreme még
mindig langymeleg derékalja,
itt Trója falova és nagy római fürdő
minden piszka, itt
Pannónia-kvarcágytál, melyben
lábmosása ezredéves gyalázat
sokak kegyútjainak, itt
Al-Duna székhely évszázadok
tengelyén s mindennek gyümölcse:
Theresiopolis!

4.

Ó, Szabadka,
te Mária-kendő homoklenyomat,
földabrosznak minden Mária-golgotája,
te, Máriák Máriájának Madonna-útja,
két lábon járó történelemzarándoklása
emberiségnek,
te Fekete Pérós
homokvetés, sosem zöldellés!
Fogadd szolgádtól szorongásainak
letisztult homokóráján
pergő szó-szemfüzérét, hogy
kelebiai Boszorkányhalom és
ludasi Babahalom közén egyszer ez
életben az örök világtalan tekintete
feltámadni gyúl
Pannónia hullámainak vigassága
tova elúszó gályáira!
Ó, Pannónia, te
Bácskabábel,
te Pannóniabácskabábel,
hol a homok örökre elvetve immár
kimondja:
a homok el van vetve!