Zorana Mihajlović infrastruktúráért felelős miniszter aláírta Pekingben a kínai Exim Bankkal azt a hitelszerződést, amelyből a Belgrád-Budapest gyorsvasút első szakaszának rekonstrukcióját és korszerűsítését finanszírozzák majd.

A hitel a Belgrádtól Ópázováig terjedő szakaszon a kétvágányos vasút felújítására szolgál, értéke 297,6 millió dollár, a hitel futamideje 20 év, ötéves türelmi időszakkal.

A bejelentések szerint ez lesz az első olyan szerbiai vasúti szakasz, amelyen a vonatok akár 200 kilométeres óránkénti sebességgel is haladhatnak. Az építési munkálatok még idén elkezdődnek.

Mihajlović szerint ez a gyorsvasút Szerbia számára a legfontosabb projektum a kínai Egy öv(ezet) egy út terv keretében, ugyanis a görög tengeri kikötőtől a Közép-Európába vezető útvonal főcsapásán helyezkedik el.