Las Vegas, ahová a szórakozás, szerencsejáték és a könnyű, gyors házasságkötés miatt érkeznek a látogatók a nevadai sivatagban épült fel. Vasúti építőmunkások települése volt, amit 1905. május 15-én alapítottak. A szerencsejátékot 1931-től engedélyezték, de nem rohantak fejvesztve a beruházók, egyelőre csak a kocsmák profitáltak a játékokból. 1946-ig kellett várni, amíg az első klasszikus kaszinó, a Flamingo megnyílt. Bugsy Siegel, aki életvitelszerűen gengszterkedett álmodta meg a hotelt és kaszinót. Barátnője után nevezte el, akit szép, hosszú lábai miatt Flamingónak becéztek.

Las Vegas szó szerint a legfényesebb hely a világon, ugyanis olyan kivilágításban részesül, amivel nem sok város versenyezhet, az űrből is látszik. A Luxor kaszinó piramis alakú épületéből például olyan fénycsóva tör az ég felé, melynek költsége óránként több, mint 50 dollár.

A kaszinók és szállodák mind valamilyen téma köré épültek, így a látogató Egyiptomban érezheti magát vagy Velencében gondolázhat, Párizs hangulatát élvezheti, New Yorkban sétálhat, Hollywood bűvölheti el vagy valamelyik mesevilágban is elmerülhet. Az ide érkezők 15 százaléka kimondottan játékos céllal jön, végül mégis 71 százalékuk játszik valamit. A szerencsejáték városában nehéz megállni, hogy az ember ne fogadjon, már a repülőtér is egy kaszinó. 1980-ban derült ki, hogy a kórházban az ápolók gyakran fogadnak a betegekre, hogy melyik hal meg előbb, egy ápolónőt azzal is vádoltak, hogy fogadása sikerének érdekében eltette a beteget láb alól.

Évente negyven millióan érkeznek a bűn városába és a sok vendéget etetni is kell, ami nem kis feladat, az éttermek egyik legnépszerűbb étele a garnélarák, naponta több, mint 27 tonna fogy el belőle. A házasodási kedv is elég magas, naponta 300 nász köttetik a bárhol megtalálható kis kápolnákban. A közeli sivatagban végezték a kísérleti atomrobbantásokat és az 1950-es években, amikor ez rendszeres volt a vendégek programként tekinthették meg a gombafelhőket. Miss Atombomba elnevezésű szépségversenyt is rendeztek néhány évig. És még néhány érdekesség:

A kaszinókban soha nem használnak lekerekített sarkú dobókockákat.

A legnagyobb nyereményt egy informatikus fiatalember vitte el az Excalibur kaszinóból: 39,7 millió dollárt nyert.

Amerikában egyébként van még egy Las Vegas nevű város, Új-Mexikó államban, ott persze nincsenek kaszinók.