Szerb turistabusz (a képek alapján paraćini) karambolozott az M0-s szigetszentmiklósi szakaszán vasárnap, nem sokkal dél után. A jármű pályakarbantartó teherautóknak ütközött, a karambolban egy ember meghalt – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az utat lezárták, a forgalom torlódik. A mentők tájékoztatása szerint a helyszínről tizenkilenc embert vittek kórházba.
Csámpai Attila, a katasztrófavédelem megyei szóvivője elmondta, hogy a busz eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a körgyűrű 16-os kilométerénél két pályakarbantartó teherautóval az M1-es felé vezető oldalon. A buszon a két sofőrrel együtt huszonöten utaztak. A buszvezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – közölte Csámpai Attila. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy tíz mentőegységet riasztottak a helyszínre, közöttük egy mentőhelikoptert és egy mentőmotort is. Tizenkilenc embert vittek kórházba, egy férfi a helyszínen meghalt – közölte. Tájékoztatása szerint két férfi súlyosan megsérült, egyiküknek mellkas-sérülése, másikuk combcsont- és medencetörése van. Mindkettejüket a Merényi Gusztáv kórházba vitték. Tizenhét ember az első vizsgálatok alapján könnyebben sérült meg a balesetben, de mindenkit meg kell röntgenezni, hogy kizárjanak egy esetleges súlyosabb sérülést. A Merényibe, a Honvédkórházba és a Péterffy kórház traumatológiájára vitték a sérülteket – ismertette Győrfi Pál.

Szerbiai hírforrások szerint a balesetben S. S. (60) halt meg, aki az Eurolines autóbuszát vezette. A turistabusz vasárnap reggel 2.45-kor indult el egy Paraćin melletti faluból Ausztriába, 25 utassal és két sofőrrel. Kilenc utasnak és a másik sofőrnek nem lett semmi baja. A szerb honlapok szerint 14 személy sérült meg könnyebben, ketten pedig súlyosabban.