Az ellenzéki Koszovó Jövőjéért Szövetség vezetője, egykori koszovói miniszterelnök, Ramush Haradinaj kijelentette, ha Szerbia alkotmányában továbbra is szerepelni fog Koszovó és Metóhia, akkor Koszovónak a reciprocitás elve alapján kell válaszolnia, és Szerbia egy harmadát beletennie a saját alkotmányába.

– Nem fogjuk megengedni, hogy taposson bennünket egy rossz szomszéd. Tőlünk elvették Ništ és Toplicát – mondta.

A Franciaországban történt letartóztatása kapcsán elmondta, Szerbia játszadozásának esett áldozatul, három hónapnál tovább maradt Franciaországban, amiért Szerbia nemzetközi elfogatóparancsa miatt előállították.

– Meg kell mutatnunk az EU-nak, és kiváltképp Amerikának, hogy mi nem olyan nép vagyunk, akit ki lehet csúfolni – mondta Haradinaj, hozzátéve: ezt többé nem szabad megengedni.

Szerinte Európa nem tesz semmit a helyzet rendezése érdekében.

– Hálás vagyok Berlinnek, amiért egyértelmű véleménye van rólam, de Brüsszel álláspontja igazságtalan. Az EU nem tudja meggyőzni a feleket, hogy lemondó döntést hozzanak. Be kell kapcsolódnia Amerikának is, és megmutatnia Szerbiának, hol a helye. Az albánoknak nincs hova menniük. Ha Szerbia jóban szeretne lenni velünk, akkor jól kell viselkednie – mondta Haradinaj.

(Forrás: Beta, Fotó: AFP/N1)