Donald Trump kedden megvált az FBI igazgatójától, James Comey-tól (a felvételen), a döntést a Fehér Ház közleményben jelentette be. Az időzítés elég váratlan és maga a döntés is enyhén szólva szokatlan, a New York Times szerint az FBI-vezetést is teljesen váratlanul érte.

A szenátus igazságügyi bizottsága múlt szerdán hallgatta meg Comeyt a Clinton-féle email-botránnyal kapcsolatban. Ő vezette azt a vizsgálatot is, ami a Trump-kampány és az oroszok választásba való beavatkozására irányult, ezért is érdekes a döntés.

Bár korábban rengeteg kritikát kapott, de Comey a múlt heti meghallgatáson azt mondta, úgy véli, nem befolyásolta az elnökválasztás eredményét, hogy nem sokkal a választás előtt nyilvánosságra hozta a Hillary Clintonról szóló információkat, és ma is megtenné ugyanezt. Clinton a veresége után az FBI-t okolta, szerinte Comey azzal, hogy 11 nappal a választás előtt írt egy levelet a kongresszusnak az emailbotrányával kapcsolatban, újra közbeszéd témájává tette az ügyet.

Aztán a napokban kiszivárgott, hogy Comey pontatlan információkat mondott a meghallgatáson az emailbotránnyal kapcsolatban, de nem tudni, hogy összefügg-e ezzel a menesztése.

A Fehér Ház közleményében az áll: – Donald Trump értesítette James Comey FBI-igazgatót, hogy megbízatása véget ért.

Az elnök levelében azt írta, értékeli, hogy Comey többször elmondta, nem nyomoznak ellene, de megfogadta a főügyész és helyettese javaslatát, és úgy látja, az igazgató többé nem alkalmas a pozíciója betöltésére, ezért azonnali hatállyal felmenti.

Az ötvenhét éves Comey-t még Barack Obama nevezte ki az FBI-igazgatójának 2013-ban, a megbízatása tíz évre szólt. A Fehér Ház szerint az utód keresését már elkezdték.

(Forrás: index.hu, Fotó: Reuters)