Ködös, ragacsos
reggel. Így fogad Bréma.
Niksz csinnadratta.
*
Otthon még nem volt
falevél a pázsiton.
Itt ősz, ősz van már.
*
Kurt úr bőr alá
borotválja pázsitját.
Minta szakállát.
*
A két körtefa
soká vonzotta egymást;
most már taszítja.
*
Amit bőrömön
érzek, arról beszélek.
Most forráz a Nap!
*
Csordultig telve,
lábam nyaldosod, Weser:
hogy várhattál már!
*
Fehér hattyúpár
barna utódaival
vitorláz felém.
*
Ó, égi sirály!
Civakodsz társaiddal
egy döglött halon.
*
Kondenzcsíkok közt
ollóban a Nap. Könnyen
lenyisszanthatják…
*
Az égi ekék
itt is borozdolnak, fönn
a kék parlagon.
*
Most veszem észre:
a pazar Nap batrija
kimerülőben…
*
Otthon a Tisza,
itt te vagy megbízható
iránytűm, Weser.
*
Ni, az éger is!
Szedetlen „epreivel”,
és társtalanul…
*
Berkenyém, téged
én már megrajzoltalak.
Lángolj csak, lángolj!
*
Azt hittem, sirály
csapódott az arcomhoz.
Nem. Egy falevél.
*
Könyöradomány
a hontalanoknak, és
krokodilkönnyek.
*
Padlásszobámban
(Montaigne-nyal elzárkózva)
szűk a nagyvilág.
*
Ha kisütne még,
nem a Nap, a te arcod
szórja rám fényét.
*
Még egy fuvallat,
s lehull ez a levél is.
Ez. Az utolsó.
