Puzzle-jeink új sorozatához olyan nem túl régi, de mégsem teljesen friss (tehát néhány évvel, talán egy évtizeddel ezelőtt készült…) képeket kerestünk elő, amelyek korábban különböző nemzetközi szervezetek – az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások – sokkoló kampányaiban szerepeltek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet egyes problémákra, amelyek szinte mindenhol egyformán jelen vannak, illetve bárhol elérhetnek bennünket, akárhol éljünk is a nagyvilágban. Illetve a nem titkolt céljaik közt szerepelt az is, hogy olyan világjelenségeknek is publicitást szerezzenek, amelyekben mi magunk is bármikor társtettessé válhatunk. Legyünk hát figyelmesek, például éppen az alábbi játékunk üzenetében is…

 

Végül is kitavaszodott lassan, a hét elején alaposan kimajálisoztuk magunkat, még ha az időjárás, az eső, a nem várt csapadék olykor bele is rondított a vigasságba, s talán ki is oltotta a parazsat a rostély alatt. De nem nagyon hagytuk magunkat zavartatni általa… Még majd mit nem?! S tulajdonképpen most nem is ez a lényeg! Hiszen megtörölköztünk, a ruháink már rég megszáradtak, nem is emlékszünk már a pillanatnyi, gyorsan és könnyen múló kellemetlenségekre…

Viszont előttünk a nyár, s akármilyen siralmasak legyenek is a fizetéseink – a vezető politikusaink által folyamatosan ígérgetett Kánaán pedig valahogy sehogy sem akar elérkezni –, de azért csak igyekszik mindenki eljutni ilyenkor egy hosszabb-rövidebb nyaralásra. Hiszen a bérünk mértéke soha sincs összhangban a megérdemeltséggel, illetve ez utóbbi mértékével…

Pihennie mindenkinek kell! Ha pedig elvetődünk valahová, bármikor és bárhol megpillanthatunk olyan dolgokat, amelyeket első ránézésre, megfontolatlanul és meggondolatlanul, hirtelen egyszeriben csak a magunkénak akarunk tudni.  Megvesszük hát sebtében… S csak a másnapi ébredéssel döbbenünk rá, hogy mekkora baklövést követtünk el, nemcsak azzal, hogy ilyesmire fecséreltük azt a kevéske kis pénzünket, de azért is, mert egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a megvásárolt holmival.

S bizony felettébb ronthatja (tetézheti…) a helyzetet, ha élőlényt vásárolunk ilyen pillanatainkban…

Sorozatunkban tehát, miközben játékosaink kirakják az alábbi puzzle-t, közben elgondolkodhatnak a képek tartalmán is… A hét végéig naponta egy-két ilyen jelenik meg oldalainkon.

Jó szórakozást, és legfőképp a felvetett témákon való eredményes mélázást, hasznos gondolatokat kívánunk hozzá minden kedves olvasónknak!

 

Ha elmulasztotta volna, most bepótolhatja: rakja össze korábbi puzzle-jeinket is:

Többet is elveszíthetsz, mint a türelmedet…

Mint megírtunk, különböző szervezetek, köztük az Unicef, a Greenpeace, a WWF (vagyis a Természetvédelmi Világalap) és mások, rendszeresen folytatnak különféle – olykor bizony a meghökkentés, a sokkolás nem titkolt céljával és szándékával készült – kampányokat a működési területükbe tartozó témákban, hogy ezzel is felhívják a figyelmet olyan problémákra, amelyek egyformán érintik szinte az összes társadalmat, a földrajzi elhelyezkedéstől, politikai berendezkedéstől és az egyéb adottságoktól is függetlenül.

Gratulálunk Mészáros Árpádnak!

Mint azt tegnap már megírtuk, a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján Mészáros Árpád színművész az Újvidéki Színház Fekete című produkciójában nyújtott alakításával elnyerte a tartományi szintű találkozó legjobb férfi főszerepéért járó elismerését. Ezúton is gratulálunk Mészáros Árpádnak, s írjuk ezt abban a nem titkolt reményben, hogy olvasóink nevében is tesszük ezt!

Ki akar Metallica-koncertre menni?

Ma, épp ebben a pillanatban, amikor ez a cikkünk feltűnik a világhálón, vagyis március 24-én délelőtt tíz órakor megkezdődik a jegyek árusítása a 2018. április 5-i, budapesti Metallica-koncertre. A várhatóan eszeveszett érdeklődés miatt sokan már előre készültek a pénztárnyitásra, azonban még így sem mehet senki sem biztosra.

Óraátállítás – most érkezett el az ideje!

Most érkezett el az ideje: kérjük, állítsa át az óráját két óráról háromra! Vagy, ha nincs kedve hozzá, esetleg megette már korábban, de még nem szeretne aludni menni, akkor rakja össze az alábbi alkalmi puzzle-ünket! Hétvége van, ráérősebbre vettük hát a figurát, ma hajnali játékunk százötvenhat darabból áll. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

Bréking! A szerdai Münchhausen elmarad!!!

Technikai okok miatt elmarad a szabadkai Népszínház magyar társulatának szerdára meghirdetett előadása, a Münchhausen a Sajtszigeten. Az előadást legközelebb májusban tekinthetik meg az érdeklődők. Addig is, hogy senki se legyen csalódott a rossz hír miatt, a produkció egyik jelenetéből készült újabb puzzle-ünkkel igyekszünk kárpótolni azokat, akik szerdán este színházba készültek.

A belgrádi tüntetések margójára

Nos, ez a kérdés talán soha nem oldódik meg… Vagyis – ugyanez egy picikét másként megfogalmazva: ez a puzzle talán soha nem rakódik ki! A belgrádi tüntetésekre reflektálva készítettük el a lehető legnehezebb nehézségi fokozatú, háromszáz darabos internetes puzzle-ünket. Vladan Slavković felvétele tegnap (kedden) este készült a fővárosban…

Kenderfonás rokkával

Így a nap végére, a kora esti órákra, mielőtt a tüntetők is a gyülekezőhelyekre indulnának, készítettünk még egy puzzle-t, amely talán – s bízunk benne, hogy – olvasóink kedvére lehet az elmúlt napok viharos eseményei után. A Kenderfonás rokkával című felvétel Balogh Rudolf alkotása, és az 1920-as években készült.