Verbászon vasárnap tartanak önkormányzati választásokat, amelyek az eddigiek alapján az immár bejáródott haladó folklór jegyében zajlanak. A tavalyi általános és a hónap eleji elnökválasztáson felvonultatott stratégia összes eleme megtalálható ebben a városban is.

Az egyik ellenzéki párt aktivistája Facebook-oldalán fotókkal dokumentálta az anomáliákat. Így látható, hogy a hatalom buszokkal szedi össze és szállítja az embereket a szavazóhelyre. A politikus portálunknak arról is beszámolt, hogy 1000-1500 dinárt fizetnek egy szavazatért, a pontos voksolást pedig úgy ellenőrzik, hogy a „bérszavazóknak” színes tollakat adnak a megszokott kék színű helyett. De ez egészen biztosan nem szabálytalan, hiszen néhány hete is normális dolog volt szavazóurnát a családi házban tartani, hogy a többiről ne is beszéljünk. Azt pedig már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy forrásunk szerint az éjjel fizikailag is rátámadtak egy emberre.

A helyi hatalom a vizuális megjelenésre is ad, így az egyik szavazóhelyen az Elég volt mozgalom jelöltlistáját a többitől elkülönülve az ajtó legaljára függesztették ki, ahol esetleg a kutya meg a macska tudják elolvasni.

A haladó párt és a VMSZ románca itt is töretlen, az SZHP listáján indul egy magyar jelölt, úgy tűnik neki és pártjának semmi kifogása ezek a módszerek ellen.