A gyálai sor a településtáblán is túl végződik

Továbbra is tumultus van a szerb-magyar országhatáron működő átkelőhelyeken, olyannyira, hogy ezúttal az egyébként szinte mindig gördülékeny Gyála-Tiszasziget átkelőn is nagyon sok autó torlódott fel. A facebookos határfigyelő oldalon lévő bejegyzések szerint a kocsisor Gyála bejáratánál van, így egészen biztosra vehető, hogy akik a sor utolsó szakaszában vannak, ők már nem tudnak átérni 19 óráig, amikor az átkelőt bezárják. Ezért mindenképpen azt javasoljuk utazó olvasóinknak, hogy ezt az átkelőt kerüljék.

Horgos 1

Hasonló tanácsot adhatunk azoknak is, akik Horgos 2-t vagy Királyhalmot célozták meg, mindkét helyen kilométeres a sor és este hétkor ezek is bezárnak. A Horgos 1-es átkelőn, vagyis az autópályán is hosszú a sor, egyes bejegyzések szerint két kilométeres, viszont azt írják, hogy halad.

Jelenlegi javaslatunk a bajmoki átkelő, ahol legutóbb 20 autó várta sorát, sokkal inkább pedig Kelebia, ahol félóra és egy óra közötti a várakozás, ráadásul ez 24 órán át nyitva tart.

Kelebia