Szombat este is több szerbiai városban megtartották a Tiltakozás a diktatúra ellen megmozdulást. Belgrádban jelentek meg a legtöbben most is, de jelentősen kevesebben mint eddig, írja honlapján az N1 televízió. A tüntetők bejelentették, húsvét napján is az utcákon lesznek.

A tüntetésekhez kapcsolódó szombati információ az is, hogy a Danas napilap információi szerint kedden nagyobb létszámban, és már nem csak a tereken tiltakoznak majd az elnökválasztás utáni helyzettel elégedetlen szerbiaiak.

(AFP fotó, április 11.)