Habár a horvát belügyminisztérium azt közölte, a horvát-szlovén határátkelőhelyeken csökken a várakozás, a határról érkező információk és képek nem erről tanúskodnak. A két ország határátkelőhelyein volt olyan, aki öt órát várt, s olyanok is akadtak, akik gyalog indultak meg a horvát határ felé.

Az autóbuszokkal utazók közül sokan megunták a várakozást, s úgy döntöttek, gyalog próbálnak meg bejutni Horvátországba. Néhányan közülük elmondták, több időt töltöttek a szlovén határon, mint amennyit Ausztrián és Szlovénián keresztül utaztak.

„Összeszedtem a csomagjaimat, nem bírok tovább várni. Szeretnék hazajutni a családomhoz, a horvát oldalon várnak. Ezek antieurópai feltételek, órákon át tűző napsütésben várakoztunk” – mondta az egyik utas.

A ljubljanai Delo lap szerint az isztriai félszigetről Szlovéniában utazni vágyók száma megfeleződött, az utazási ügynökségek pedig sorra törlik a kínálatukból az egynapos szlovéniai kirándulásokat.

„A határhelyzet miatt kevesebb azoknak a horvát turistáknak a száma, akik a szlovéniai fürdőkbe látogatnak” – írja a Delo.

Mint ismeretes, az Európai Unió szigorított határellenőrzéséről szóló határozat, amely miatt a határokon áthaladókat szigorúbban ellenőrzik.

Borítókép: Reuters/Antonio Bronic