Szörnyű döntést várnak tőlem
rendet tenni
kidobni minden felesleges holmit
amikor költözködünk

Én  legyek az aki megnevezem őket
egyenként
(Nem tudok elvonatkoztatni attól
hogy így gyakoroljuk az árulást)

Ujjal kell rámutatnom
a saját kezembe vennem
és eltávolítanom
A szerencsés szoknyámat amelyben
fogászhoz és nőgyógyászhoz mentem
a cipőmet amely magától is ismerte a hazavezető utat
meg egy függönyt amely oly jól
elrejtett bennünket a kíváncsi fény elől
Az elhasználódott Pierre Cardin pulóvered
amit m ég menekültként a Vöröskereszttől kaptál ajándékba
egy jókívánságokkal teli levél kíséretében
egy francia családtól
amely (mennyire jellemző) nem akarta aláírni sorait
hogy ne kötelezzen hálálkodásra

Milyen szörnyű is azzá válni aki ujjal mutogat
Aztán meg végignézni ahogy a köztisztasági vállalat
elszállítják az emlékeid
egybezúzzák mások emlékeivel mielőtt a szemétégetőbe dobják
amely felett alig néhány pillanat múltán
egy szürke füstoszlop tör majd a magasba
(vajon mire is emlékeztet ez engem)
Egykor volt holmink lelke a városi szmog képében
mind visszahullik ránk

Halálos ítéletet hozok
Hóhérnak érzem magam
Nem tudom segíthetne-e bármin is
ha fekete csuklya mögé rejteném arcom
mint minden más gyilkos is
hogy a holmim ne ismerjen fel.

Zágráb, 2002. IX. 14.

Szabó Palócz Attila fordítása