Közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a felsőoktatási törvény előző heti módosításáról – így nyilatkozott kedden Brüsszelben Palkovics László oktatási államtitkár, aki Frans Timmermansszal, a bizottság első alelnökével tárgyalt. A magyar államtitkár szerint az Európai Bizottság alelnöke megértette a magyar kormány érvelését.

Palkovics László elmondta: a tárgyalásokon kiemelte, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a vitatott törvénymódosítás semmilyen módon nem érinti a Magyarországon működő egyetemek autonómiáját, működését.

Palkovics hangsúlyozta azt is, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában semmilyen egyetemet megszüntetni, sem a Magyarországon bejegyzett, magyar akkreditációval rendelkező Közép-európai Egyetemet, sem pedig az amerikai akkreditációjú Central European University-t, vagyis a CEU-t, amely bár az Egyesült Államokban van bejegyezve, de ott nem végez oktatási tevékenységet. Palkovics elmondta, hogy felhívta Timmermans figyelmét, hogy sem a Közép-európai Egyetem, sem a Central European University működése nem kerül veszélybe, még akkor sem, ha utóbbinak nem sikerül teljesítenie az új törvényben foglalt feltételeket, mert más formában ugyan, de ebben az esetben is folytatni tudnák a tevékenységüket, és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne.

Palkovics beszélt arról is, hogy „nagyon nagy esélyt” lát arra, hogy a Central European University a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten. „A kormány részéről megvan az a szándék és nyitottság, hogy bármilyen megoldásról tárgyaljon. Én azt gondolom, hogy megoldást fogunk találni” – mondta. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára Frans Timmermans mellett Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztossal is tárgyalt kedden Brüsszelben – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

A biztosok kollégiuma szerdai ülésén megtárgyalja az „aktuális magyarországi témákat”, köztük a CEU-t is érintő jogszabályt, hogy megvizsgálja, összhangban áll-e az uniós joggal.