Éjfél után, negyed egy körül, amikor a korábban a Sándor-palota előtt tüntető egyetemisták menete a Lánchídon átkelve a József Attila utcánál járt, valaki az egyik épület ablakából többször is leöntötte vízzel a fiatalokat. A „bátor magyar ember” kissé megakasztotta a vonulást, de a rendőrök nem akartak foglalkozni vele. Az egyetemisták néhány percnyi fennakadás után továbbindultak, és közben azt skandálták: „Gyertek velünk, gyertek velünk!”; valamint azt, hogy: „Szabad ország, szabad egyetem!”

A tüntetés jelszavai között elhangzott az is: „Rezsimcsökkentést!”; „Európa, Európa!”; „Ébredj, Budapest!”; „Nem hallgatunk, hallgatók vagyunk!”

A régi közismert dalt átköltve a felvonulók azt énekelték:

„Áder János azt üzente,
nincs szükség az egyetemre.
Ha még egyszer azt üzeni,
mindnyájunknak el kell menni.

Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!”

Miközben a fiatalok a Sándor-palota előtt tüntettek, majd pedig Budapest utcáin vonultak, mások elárasztották az internetet úgynevezett mémekkel, elsősorban Áder János magyar köztársasági elnök számlájára, akiről a tüntetők azt skandálták: „Elvesztette elnökjellegét, elnökjellegét, elnökjellegét!”

A számtalan frappáns internetes poén közül álljon most itt egyelőre csak egy, amely a közismert, és a világhálós közösségben felettébb népszerű Stranger Things című televíziós websorozat főcímét dolgozta át:

Stranger Things Intro Creator

Create your own Stranger Things opening animation and video.

A BRFK néhány perce kiadott közleménye szerint: „A tömeg vonulási útvonala a rendőrség előtt ismeretlen.” Egyelőre azt sem lehet pontosan megjósolni, hogy a spontán tiltakozás és vonulás meddig tart majd… A tömegben épp most kezdeményezte valaki, hogy induljanak el a Blaha Lujza tér felé, de nem tudjuk, lesz-e ennek foganatja.