A Danas napilap információi szerint a Felsőbb Ügyészség a héten hallgatja meg Belgrád polgármesterének, Siniša Malinak a volt feleségét. Nem hivatalosan úgy tudják, ez április 11-én, kedden történhet meg.

Eredetileg március 30-án tervezték meghallgatni Marija Malit, de a védelem képviselője hivatalos úton volt akkor, ezért kellett elnapolni a meghallgatást.

Belgrád polgármesterét komoly vádakkal illette volt felesége, többek között korrupció ügyletekkel és a savamalai rombolással kapcsolatban nyilatkozott Marija.

A sajtó hetekig foglalkozott kettejük ügyeivel, mígnem közös nyilatkozatot adott ki a valamikori házaspár, amiben azt ígérik, többet nem beszélnek nyilvánosan a házasságuk alatt történtekről.