Mi lesz a következő? Nemcsak a Szerb Haladó Pártnak, hanem a Vajdasági Magyar Szövetségnek is vállalnia kellene a felelősséget a jelenlegi helyzet kialakulásáért!

Már napok óta tüntetnek a fiatalok a diktatúra ellen Szerbia legtöbb városában. Meglepő, mivel ezek a fiatalok valószínűleg nem vették részt a választáson, így talán nekik is van némi felelősségük a jelenlegi helyzet kialakulásában. De a lényeg nem ez. Mondjuk ki, hogy a legfontosabb: a választások elcsalása – amiben a Szerb Haladó Párt jobb kezének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek nem kis része volt (de beszélhetnénk az Orbán-kormány szerepéről is)! Mi lesz a következő lépés? Nem írom ki, még a víznéző asszony sem hibázna rá: lépés, esemény, nyilatkozat, végeredmény, hiszen Szerbia a végtelen lehetőségek országa, láthattuk eddig is, minden megtörténhet, sőt még az ellenkezője is.

Sajnos, a jelenlegi helyzet legitimálásában egyházi személy(ek) is részt vett(ek). Erre szeretnék utalni egy szöveg részleteinek parafrázisával, ugyanis – a szerző engedélye nélkül – úgy írtam azokat át, mintha az én gondolataim lennének:

„Senkit sem rábeszélni, se lebeszélni nem szeretnék, az állampolgársági kötelezettségének jogaival mindenki tegyen eleget éljen lelkiismerete szerint. Itt akár be is fejezhetném, de nyilván nem azért ragadtam tollat, hogy itt tegyek pontot mondanivalóm végére. A szavazás lehetősége, még akkor is, ha nem ellenőrzi senki, nem adóztatják meg, sőt büntetés sem jár annak, aki nem szavaz, de úgy gondolom mindenkinek kötelezettség alapvető joga, a lelkiismeretével kell, hogy elszámoljon emiatt.

…

Amikor betöltöttem a 18. életévemet, szüleim elmondták, hogy a Paskó család családunk tagjai mindig ott van az urnáknál elmennek szavazni, és elsősorban is a nemzet, haza iránti lelkiismereti kötelezettségéneküknek igyekszikeznek eleget tenni, és ezt tőlem is elvárják.

…

Szüleimmel megbeszéltük, hogy kire szavazunk szavazzon mindenki a lelkiismerete szerint, ez nem volt titok.

…

Vučićra nem szavazok, mert bízom ismerem a jelenlegi magyar politikábanai szereplőket. Mi kisebbségben vagyunk élünk Szerbián. Egy történettel szoktam érzékelni, hogy miért nem jó nekünk a Vučić. Az elefánt és a kisegér mentek végig egy hídón. Az elefánt súlya alatt beremegett a híd, sőt egy dübörgő hang is hallatszott, ahogy a két állat lépkedtek a hídon. A kisegének fülig szaladt a szája, felnézett az elefántara és büszkén mondta: – Elefánt hallod, hogy dübörgünk? Az elefánt lenézett a kisegérre, bólintott egyet és dübörögtek tovább. A kisegér pedig szentül hitte, dübörgésével, az elefántoz való simulásával meg fogja változtatni a világot!”

Itt akár be is fejezhetném, hiszen mindenki élesen láthatja a kétféle mentalitás közötti különbséget. Azonban nem tudom elfogadni, hogy a valamiféle megbeszélés alatt kialakított többségi vélemény kötelezővé váljon mindenkire (ha rész vett a megbeszélésen, ha nem, ha egyetértett a többségi véleménnyel, ha nem). A másik okom pedig, hogy megszólaljak, az, hogy a parafrazált írás eredetijében egy egyházi személy nyíltan politikai szerepet vállalt. Szerintem ez még akkor sem elfogadható, ha a rossz nyelvek szerint egyértelmű, az illető lesz a jelenlegi püspök utódja.

Korábbi írásomban két személyre hivatkoztam, akit megfenyegettek a pártaktivisták. Azért nem írtam le a nevüket és egyéb adataikat, mert ők erre kértek. Nem érdekes, hogy miután elolvasták, sokan magukra vették. Mindezt most tetézem azzal, hogy aznap (amikor a két személy nekem panaszkodott) szinte egész nap úton voltam. A Tisza-mente négy községében (önkormányzatában) hét településen fordultam meg. Annyit még hozzátehetek, hogy a két panaszkodó nem ugyanazon a településen, sőt nem ugyanazon önkormányzat területén él és dolgozik.

A választások napján este érkeztem haza, de elmentem élni a jogommal. Fogalmam sem volt, hogy mi történt aznap a választóhelyeken, de mivel senki sem panaszkodott, így arra kell(ett) gondolnom, hogy Oromhegyesen:

• senkit sem zaklattak telefonon, senkit nem látogattak meg pártaktivisták;
• senkit sem ajándékoztak meg apró ajándékokkal;
• senkit sem zsaroltak meg semmivel a szavazata fejében;
• senkinek sem fizettek azért, hogy „felüljön a bolgár vasúti szerelvényre”;
• egyetlenegy szociálisan veszélyeztetettnek sem juttattak élelmiszercsomagot a voksáért;
• a betegeket, mozgásképteleneket, időseket szervezetten nem szállították a szavazóhelyekre;
• nem volt olyan eset, hogy mások helyett szavaztak valakik…

Igaz, így most nem értem, hogyan történhetett meg, hogy Magyarkanizsa községben homlokegyenesen ellentétes lett a választási eredmény, mint Zenta önkormányzatában. 1992 óta figyeltem (sőt sokszor elemeztem is) a választási eredményeket, s ez idő alatt a két önkormányzatban elenyésző volt az eredmények közötti különbség. Nem kívánok következtetéseket levonni, tegye meg ezt helyettem az olvasó.

Kimondom: nem ért váratlanul a fiatalok, az egyetemisták lázadása. A 2000. október 5. óta eltelt csaknem tizenhét év alatt sokan elárulták az akkori eredményeket. Gondoljunk csak a Đinđić miniszterelnök meggyilkolását követő napokra, sőt évekre. Visszaszivárogtak a „háború kutyái”, de most új ruhában. Nézzük csak a vajdasági magyar politikai színteret! Lehetséges-e, hogy azok, akik kiszolgálták a Milošević-rendszert, most a VMSZ-t „erősítik”? Miként lehet a valamikori városvezető, aki a csődeljárás alatt levő épületegyüttest aprópénzért átjátszotta a hadseregnek, hogy kaszárnyaként használja, most a VMSZ kiemelt kádere? De volt olyan is, hogy a hadsereg magyar alezredese, akinek a mértéktelen mozgósítást „köszönhettük”, meg a háborúellenes aktivisták bíróság elé állítását, nyugdíjaztatása után (szépen, csendben) belépett a pártba, a támogatói pedig azt állították: jó magyar ember! Amint látjuk, a választási csalások mellett vannak újabb okok is, amelyek miatt nemcsak a Szerb Haladó Pártnak, hanem a Vajdasági Magyar Szövetségnek is vállalnia kellene a felelősséget a jelenlegi helyzet kialakulásáért!

Visszatérve a címhez, én várok valamit! Várom, hogy egyre tömegesebb és kitartóbb legyen a fiatalok megmozdulása! Ha nem is vagyok jelen ezeken a „sétákon”, mindenkinek tudnia kell, hogy támogatom őket, de a harcot nekik kell megvívniuk, nekik nincs mit veszteniük, hasonlóan a 2000. október 5-ét megelőző időszakhoz, amikor a mi és a közvetlenül utánunk jövő generációk sorsáról volt szó! Várom a vajdasági magyar emberek alapvető érdekeit eláruló politikusok lemondását! Még akkor is, ha megtanulták a fő támogatóiktól, hogy mindent, ami rossz (persze, számukra), azt Soros György pénzeli!

Milyen ellentét! Az utcákon zajlik az élet, a pártok életében pedig „halotti csönd és hullaszag” van. Nem véletlenül adtam címnek a kérdést: Mi lesz a következő?

Vendégszerzőnk: Balla Lajos – Laci