Egy berendezés meghibásodása miatt nagy mennyiségű zagy került hétfőn a romániai Cupru Min bányavállalat Verespatak-közeli tározójából az Aranyos folyóba – írta a Délmagyar.hu című, Csongrád megyei hírportál. Az előzetes becslések szerint mintegy hatezer köbméter mérgező anyag került ki a természetbe.

A baleset után nagy mennyiségű vizet engedtek a Topánfalva fölötti víztározóból az Aranyosba, és ezzel felhígították a szennyezést. A zagy a timföldgyártás mellékterméke, s a nehézfémek mellett kénsavat is tartalmaz. A szakértőknek egyelőre fogalmuk sincs, hogy milyen hatással lesz a mérgező anyag a folyók, így a Tisza élővilágára. A szennyezés kétszáz kilométert tesz meg az Aranyos folyón, majd a Marosba ömlik, innen pedig négyszáz kilométer megtétele után, Szeged közelében a Tiszába jut.

A legutóbb 2000-ben, az ugyancsak romániai, nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező anyag koncentrációja száznyolcvanszorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban.