Aleksandar Vučić, a hatalmi koalíció jelöltje a 174 szerbiai község és város közül ötben nem nyert az április 2-án lezajlott szerbiai elnökválasztás során. Vračar, Savski venac, Stari Grad, Čajetina és Zenta – ezek tekinthetőek az ellenzék bástyáinak, ahol az emberek hátat fordítottak a hatalmi koalíciónak, s jelezték, nem támogatják a Szerb Haladó Pártot (SZHP) és a köréje csoportosulókat. Ennél nagyobb pofont a zentai városvezetés nem kaphatott, hiszen a Tisza-parti városban a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) gyakorolja a hatalmat.

Ahhoz, hogy az a két párt, amely köztársasági, tartományi és helyi szinten is részese a hatalmi koalíciónak, elveszítsen egy választást, nagyon meg kell izzadnia, és itt természetesen nem a pozitív dolgokra kell gondolni. Pontosabban sok rossz és a község lakosaira nézve káros döntést kell hoznia, s a városvezetés tagjainak a megnyilvánulásai folyamatosan azt kell, hogy bizonyítsák: alkalmatlanok vagyunk erre a feladatra. A zentai választási eredményekből egyértelműen kiderül, hogy ez a VMSZ+SZHP koalíciónak sikerült.

Mi vezetett odáig, hogy Zentán, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének lakhelyén a korábbi polgári jogvédő, Saša Janković 209 szavazattal többen kapjon, mint Aleksandar Vučić, jelenlegi miniszterelnök? Pedig mint tudjuk, Vučić a választási kampány idejére sem mondott le a miniszterelnökségről, így ezzel és a média hathatós segítségével hétmérföldes előnyt szerzett a többi jelölttel szemben. Vučić a kampánya során nem járt Zentán, viszont a zentai hű követőinek alkalmuk volt szervezetten elutazniuk Szabadkára vagy Újvidékre, hogy ott képezzék a tömeget. Janković – habár a körútjába beiktatta Zentát – sem látogatott el a bácskai városba, helyette viszont itt volt Dušan Duda Ivković, Európa egyik legsikeresebb kosárlabdaedzője, s ez hozzájárulhatott Janković győzelméhez, de csak minimális arányban.

Janković zentai győzelme az elmúlt években és hónapokban látott és tapasztalt történéseknek a következménye. Ide tartozik a cukorgyári munkások szélnek eresztése, mert a gyárnak már tavaly sem volt kampánya, s a munka teljesen leállt a mintegy 150 családnak anyagiakat biztosító vállalatban.

Hogyan csapták be a zentai cukorgyár dolgozóit?

Az üzleti világban nincs kegyelem – szokták mondani a bizniszmenek, azonban az, amit a zentai cukorgyár dolgozóival és részvényeseivel műveltek, több mint vérlázító. Mint ismeretes, a gyárat a Miodrag Kostić tulajdonában levő MK Group vállalathoz tartozó tartozó Sunoko vette meg, amelynek élén a zentai cukorgyár korábbi igazgatója, Ljubiša Radenković áll.

Valószínű, hogy Vučić ellen szavaztak vagy el sem mentek szavazni azok is, akik a tél folyamán a városi fűtéssel próbálták sikertelenül felfűteni a lakásaikat, házaikat, miközben horribilisan magas számlákat kaptak a helyi Elgas közvállalattól. A zentai képviselő testület munkája is Jankovićnak kedvezett, ugyanis amíg az ellenzék építő javaslatokkal próbálkozott (ilyen volt többek között Zsoldos Ferencnek, a Magyar Mozgalom-VMDK frakcióvezetőjének a beterjesztése, hogy a község polgárai minden esetben a legkisebb büntetést fizessék, ám a VMSZ ezt leszavazta), addig a hatalmi koalíció eljutott arra a szintre, hogy már az számít rendkívülinek, ha rendes ülést sikerül összehívniuk, s nem rendkívüli kkt-t tartanak.

A képviselő testület februári ülésén a hatalmi koalíció által napirendre tűzött sportstratégiát és a sportklubok támogatásáról szóló rendeletjavaslatot maga a beterjesztő, Danilo Popov, a városi tanács sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott SZHP-s tagja vette le, mivel az önkormányzat fordítószolgálata teljes értelmetlen és használhatatlan magyar nyelvű fordítást készített.

VMSZ szeretni Vučić, de nem beszélni magyar

„A sport, mint szabad emberi aktivitás a pszicho-fizikális képesség fejlesztésére irányul. Az, mint ilyen elegendő motívum, hogy az emberek fizikális aktivitásokkal foglalkozzanak, amely az egészség megőrzésére és előmozdítására irányul, úgy fizikálisan, mind mentálisan.

Legutóbb az olimpiai medence körül kialakulóban levő botrány volt a fő beszédtéma a városban, ugyanis a Magyar Szó napilap cikke szerint a helyi vízilabdaklub jelezte, a jövőben az eddigi feltételek mellett nem kívánja üzemeltetni a medencét, a városvezetés pedig március végén még a pályázatot sem írta ki…

Zentai medencegondok

Még mindig nem tudni, hogy ki fogja üzemeltetni a zentai olimpiai medencét az idén nyáron: a Zenta Vízilabdaklub 12 év után tavaly szeptemberben levélben tájékoztatta Ceglédi Rudolf polgármestert, hogy „köszöni szépen, ennyi volt”, a jövőben nem kívánják egy évre bérbe venni és üzemeltetni a medencét.

Nem hozott szavazatokat a VMSZ+SZHP jelöltjére az sem, hogy Nagy Zoltán (DP) a községi képviselő testület ülésén elmondta, munkahelyén, a kommunális közvállalatban elkészítették az új munkahelyi besorolást, amely őt érinti leginkább, ugyanis addigi munkahelyét megszüntették, új helyre sorolták be, fizetését lecsökkentették (Nagy időközben felmondott a Kommunális Közvállalatban).

Ezek a figyelmetlenségek, nemtörődömségek, a teljes szakértelem hiányát egyértelműen igazoló esetek vezettek oda, hogy a városban Saša Janković még nagyobb fölénnyel nyert, mint a községben. Janković 2654 szavazatot kapott, míg Aleksandar Vučić csak 2253-at, vagyis a korábbi ombudsman 401 szavazattal nyerte meg választást. Még mindig nem tudni, hogy a VMSZ komolyan gondolta-e azt, hogy a szupermarketekben 4 (négy) dináros (!) áron kapható tojásmatricás ajándékkal Zentán szavazatokat fog majd vásárolni, de ha igen, akkor ennek tényleg a 2017-es év legnagyobb hülyeségeit tartalmazó tízes listán a helye, ott is az élbolyban!

A falvakban Vučić győzött, akire összesen 694-en voksoltak, míg Jankovićra 502-en: Vučić Tornyoson, Buránysoron, Keviben és Bogarason nyert, míg Janković az adahatári szavazáson és Felsőhegyen mindkét szavazóhelyen győzött (87:84, illetve 69:67). A felsőhegyi szavazás végeredménye bizonyára Ceglédi Rudolf polgármester tanácsadójának, a felsőhegyi Bóbán Józsefnek fájhatott a legjobban, akinek a népszerűsége a falubeliek körében igencsak csökkenhetett, máskülönben nem ez az eredmény született volna.

Még lesújtóbb a kép a hatalmi koalíció szemszögéből, ha megnézzük a többi ellenzéki jelöltre leadott voksok számát, ugyanis ebben az esetben Aleksandar Vučić, vagyis a VMSZ és az SZHP 2947 szavazatával szemben 4529 voks áll, amelybe beletartoznak a Bellire, a Radulovićra, a Čanakra, a Jeremićre… leadott szavazatok. Ezt figyelembe véve a hatalmi koalíció 1582 szavazattal kapott kevesebbet, mint az ellenzék.

Ha a szavazásra jogosultak teljes számát vesszük alapul, akkor a hatalmi koalíció jelöltjét Zentán a választók 14 százaléka támogatta. Nem sok, de kevés…

Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt

A cikkben látható grafikonokat és ábrákat Farkas Ildikó és Csízik Károly készítették

A témával kapcsolatos cikkünk:

A haladókat hibáztatja a VMSZ a zentai eredményért

Mivel a zentai városvezetés némasági fogadalmat tett, vagyis nem kíván megszólalni az elnökválasztás végeredményével kapcsolatban (Zentán Saša Janković nyert, megelőzve Aleksandar Vučićot), így a kínos hallgatást kénytelen volt Sztantity Szebasztián (Sebastian Stantić) megtörni, méghozzá a VMSZ által működtetett trollportálon, a Jó Reggelt Vajdaságon, amelynek már a neve sem felel meg a magyar helyesírási szabályoknak, nemhogy a portálon megjelenő írások mondatai.