Mivel a zentai városvezetés némasági fogadalmat tett, vagyis nem kíván megszólalni az elnökválasztás végeredményével kapcsolatban (Zentán Saša Janković nyert, megelőzve Aleksandar Vučićot), így a kínos hallgatást kénytelen volt Sztantity Szebasztián (Sebastian Stantić) megtörni, méghozzá a VMSZ által működtetett trollportálon, a Jó Reggelt Vajdaságon, amelynek már a neve sem felel meg a magyar helyesírási szabályoknak, nemhogy a portálon megjelenő írások mondatai.

Sztantity, aki a VMSZ tagjaként jelen van a zentai képviselő testületben is, a párt ügyeletes politológusa és minden tudás birtokosa, ezúttal a zentai eredményeket igyekezett megmagyarázni. Kimutatása több helyen is sántít, de a leginkább szembetűnő, hogy amíg sikerült neki összeadni az ellenzék tavaly szerzett szavazatait (DP – 1440 + MM-VMDK – 1341 + MPSZ – 934 = 3715), és ehhez viszonyította Saša Janković eredményét (3156 szavazat), addig ugyanezt elfelejtette elkészíteni a hatalmi koalíció esetében.
Sebaj, megtesszük helyette mi, ideírjuk, hogy: VMSZ – 2841 + SZHP – 1517 + SZPSZ – 373 = 4731 szavazat, Aleksandar Vučićra pedig 2947-en szavaztak. Nem kell ahhoz politológusnak lenni, de még matematikusnak sem, hogy kiszámoljuk: a Vučić mögé felsorakozott pártokra 1784 polgárral kevesebben szavaztak most vasárnap, mint tavaly.
No, de nézzük az okokat, Sztantity szerint miért csökkent a hatalmi koalíciót támogatók száma:
1. Azért, mert: „Zentán a haladó párt sosem volt túl erős politikailag: 2012-ben nem sikerült képviselői helyet szerezniük a KKT-ban. 2016-ban viszont az országos siker ellenére is csak 5 képviselői helyre tudtak szert tenni” – vagyis a haladók a hibásak az elért eredményért, mert politikailag nem számítanak túl erősnek. Fizikailag bizonyára annak számítanak…
2. Azért, mert: „Zentán a nehéz gazdasági helyzet ellenére, a polgárok nem a pénztárcájukkal szavaztak” – ez viszont igaz, mert a többség a személyi igazolványát vitte magával, és golyóstollal, vagy, ahogy Vajdaságban mondjuk, örökíróval szavazott.
A közösség nevében köszönjük az elemzést, vidámmá varázsolta a péntek délutánunkat!

Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt