A Közép-európai Egyetemnek (CEU) nem áll szándékában távozni Budapestről – közölte az egyetemet alapító Soros György egyik szóvivője csütörtökön este egy New York-i keltezésű közleményében. A szóvivő arra reagált, hogy Christian Kern osztrák kancellár a nap folyamán kapcsolatba lépett Soros Györggyel, és felajánlotta, hogy a CEU tegye át székhelyét Budapestről Bécsbe – jelentette az APA osztrák hírügynökség.

„Ilyen döntést csak a CEU hozhat meg” – közölte a szóvivő.

 

Olvassa el a témával foglalkozó korábbi cikkeinket is:

„A fideszes érvek mindegyike konkrét hazugság volt” CEU-ügyben

A Közép-európai Egyetemet (CEU) Magyarországon érő „korlátozásokra” hivatkozva Gheorghe Falcă, Arad polgármestere felajánlotta, hogy költöztessék a romániai városba a tanintézményt. A Romániában ellenzékiben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető politikusa csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be a korábban már városháza több tisztségviselőjével is egyeztetett kezdeményezését – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

Uniós vizsgálat indul Magyarország ellen a CEU miatt

Több, egyébként „jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló” közéleti szereplő valótlan tényeken alapuló nyilatkozatokat tett a Soros-egyetem ügyében – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének írt levelében. A magyar kormányfő arra kérte a politikust, hogy kellő körültekintéssel járjon el az ügyben – ártesült az Origo hírportál.