Az Apel 100 nevű csoport munkatársaival megtartott találkozóján mérlegelte kedden Saša Janković, a vasárnapi elnökválasztás második helyezettként végzett jelölte azt, hogy hogyan folytassa politikai pályafutását – írta honlapján az esti órákban a Blic című napilap, meg nem erősített információkra hivatkozva. Az újság úgy értesült, hogy a felszólalók többsége egy politikai mozgalom vagy párt megalapítása mellett foglalt állást. A Jankovićtyal folytatott beszélgetésben harmincnál is többen nyilatkoztak úgy, hogy az eszmét, amely tizenhét százalékos támogatást kapott az elnökválasztáson, nem szabad hagyni veszendőbe menni. Szerintünk azokat az értékeket, amelyeket Janković képviselt a kampányban, nem szabad feladni, s ezt az energiát tovább kell erősíteni Szerbia egészében – mondta a Blicnek a találkozó egyik résztvevője.

A lap informátora szerint megegyeztek abban is, hogy „a politikai harcot folytatni kell annak érdekében, hogy az energia, amely megmutatkozott az elnökválasztáson, eredménnyel járjon valamely elkövetkező voksoláson”. Ennek módja azonban egyelőre nem konkretizálódott, így arról, hogy mozgalom vagy párt formájában lépnek tovább, a következő találkozók egyikén egyeztetnek majd, amikor már összegezhetik az elnökválasztás tapasztalatait – mondta a Blic informátora.

A lap egy másik forrása Janković környezetéből arról beszélt, hogy úgy tervezik, folytatják az együttműködést a Demokrata Párttal, „de csak úgy, mint két önálló politikai opció párbeszédét”.