A Magyar Hírlap című napilapnak erősítette meg kedden délután a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a reggel óta – akkor még csak találgatásként – elterjedt információt, miszerint Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövetet Szabó László külügyminiszter-helyettes váltja a nyáron.

 

Arról, hogy június végén hazarendelik Szemerkényi Rékát, kedden értesült az ATV. „A kormányban volt, aki most nehezményezte, hogy az atlantista Szemerkényi Réka a diplomáciai csatornákat nem használta ki eléggé, hogy az amerikai külügyminisztériumot »kellőképpen tájékoztassa« a lex CEU-ról, a felsőoktatási törvény módosításáról és megvilágítsa az amerikai State Department számára, hogy egy legitim és nem diszkriminatív szabályozásra készül az Orbán-kabinet” – írta internetes oldalán az ATV.

Menczer Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium sajtófőnöke a Magyar Hírlap érdeklődésére megerősítette a Szemerkényi távozásáról szóló értesülést: „A Trump-adminisztráció megválasztása nyomán új politikai és gazdasági feladatokat kell elvégeznie a magyar diplomáciának, ezért a nyártól a washingtoni nagykövetséget a tervek szerint Szabó László jelenlegi külügyminiszter-helyettes vezeti majd. Szemerkényi Réka jövőbeli feladatairól később lesznek egyeztetések” – írta Menczer.

Szabó László 1965-ben született Debrecenben, diplomáciai pályára lépése előtt a TEVA Magyarország Zrt. vezérigazgatója volt. 2014 júliusától a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági és külügyi államtitkára, 2014 októberétől pedig parlamenti államtitkár és miniszter-helyettes – írta a Magyar Hírlap.