Március elején a Zavlaka településen lévő Žikica Jovanović Španac Általános Iskolában egy nyolcadikos lány vizébe a társai háziállatok féregtelenítésére szolgáló szert öntöttek. A lány szerencsére nem itta meg a vizes palackjában levő folyadékot, amint megérezte a furcsa ízt, azonnal kiköpte.

A fiúk ellen fegyelmi eljárást indítottak és egyest kaptak magaviseletből, az ügyet jelentették a rendőrségnek.

Pár napja Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy „a gyerekek hülyéskedéséről van szó, és nem lehet azt mondani, hogy szándékosan meg akarták mérgezni az osztálytársukat”. Arra a kérdésre, hogy az elkövetők milyen büntetésre számíthatnak, a miniszter azt felelte, hogy nem beszélne a büntetésről addig, amíg nem világítják meg a történteket minden oldalról.

Sandra és Milan Pantelić, a kislány szülei felszólították a minisztert, hogy nyújtsa be lemondását, mivel a lányuk esetét „a gyerekek hülyéskedésének” nevezte.

„A miniszter kijelentése szégyentelen, szégyenletes és ilyet épeszű ember nem mond. Ledöbbentünk. Úgy gondoljuk, hogy a miniszternek ezután nem kellene miniszternek lennie, egy ilyen kijelentés után saját magának kellene benyújtania a lemondását” – mondta Milan Pantelić az N1 Televíziónak.