A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) pénteki ülésén közölték, hogy Lazarevacon szerda este incidens történt, amely során a lazarevaci munkacsoport koordinátora, Mihailo Gajić, a Szerb Haladó Párt tagja, a községi közigazgatás vezetője, tönkretette a választási anyagot. Az eset után Gajićot a rendőrség előállította és ellene bűnvádi feljelentést indít az ügyészségen. A szemtanúk szerint Gajić szemmel láthatóan alkohol hatása alatt cselekedett, s a választási anyag megsemmisítésén kívül erőszakos viselkedéséért is felelnie kell majd az ügyészség előtt.

A RIK-ben közölték, hogy egyelőre várják a lazarevaci munkacsoport jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, a két megsemmisített szavazócédulán kívül Gajić mennyire tette tönkre a választási anyag többi részét.

Annak ellenére, hogy a RIK ellenzéki tagjai azt ajánlották, hogy a szerv hivatali kötelességből jelentse fel Gajićot, a javaslatot nem szavazták meg, azzal az indokkal, hogy ezt az illetékes állami szervek majd megteszik.