Sikeres volt a Vajdasági Magyar Szövetség kampánya, sikerült mozgósítani a választópolgárokat – mondta Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, köztársasági parlamenti képviselője a Pannon Televízió beszámolója szerint a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai kampányzáró rendezvényén, amelyet az Új Városházán tartották.

Kovács szerint pozitív visszajelzések érkeztek a magyar közösség tagjai részéről. „Értik az emberek, hogy a VMSZ Elnöksége és Tanácsa észszerű döntést hozott azzal, hogy a kormánykoalíció közös jelöltjét, Aleksandar Vučićot támogatja, és erre kérjük a vajdasági magyarságot.”

Nyilas Mihály szerint az ő jelöltjüknek igen komoly esélye van arra, hogy már az első körben megnyerje az elnökválasztást: „Nehéz felbecsülni, hogy milyen eredménye lesz a vasárnapi választásoknak, az első körről van szó, de véleményem szerint igen komoly az esélye, lehetősége annak, hogy a jelöltünk már az első körben győzni fog.” – mondta Nyilas, aki igencsak felbecsülte a választások számát, mivel abból csak egy lesz.

(Forrás és borítókép: pannonrtv.com)

Nézzék meg a tudósítást, megéri!

https://www.youtube.com/watch?v=U4qHSkmccLc