Amikor a Szabad Magyar Szó megjelentette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) középkorú és idős asszonyokat bízott meg, hogy járják végig Zentát, és derítsék ki, hogy az emberek kire szavaznak majd az április 2-ai elnökválasztáson, volt, aki azt mondta, kitaláltuk a történetet, azzal vádoltak bennünket, hogy a cikkünk egy koholmány.

Egy VMSZ-es házaló őszinte csacsogása

„A VMSZ a kampányban kiáll amellett, hogy a mi jelöltünk, Aleksandar Vučić már az első körben megnyerje az elnökválasztást” – Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szavait nagyon komolyan vehették a zentai VMSZ pártaktivistái, akiknek a munkájára egyre több panasz érkezett a szerkesztőségünkbe.

A tények azonban makacs dolgok, s kiderült, minden leírt szó igaz volt, amit a házaló VMSZ-es aktivista elcsacsogott kollégánknak. A bizonyítékokat a Délhír portál tette közzé, ugyanis az internetes újságnak sikerült megszereznie azokat a dokumentumokat, amelyekkel a VMSZ aktivistái az utcákat járták.

A DélHír Portál birtokába jutottak a VMSZ listái, amelyekkel a szerb elnökválasztás előtt Aleksandar Vučić potenciális szavazóit térképezték fel a délvidéki magyarságon belül, valamint az a négyoldalas útmutató dokumentum is, amely a VMSZ fizetett aktivistáinak részletesen elmagyarázza, milyen panelszöveggel, érvekkel kell a haladó párt jelöltje melletti voksra biztatni a magyarokat – olvasható a Délhír Portálon. A dokumentumokból kiderül az is, hogy a VMSZ aktivistáinak vasárnap 8 óráig le kell adniuk a voksukat, hogy utána a pártfeladatokat tudják végezni. Ez pedig abból áll, hogy 8 és 12 óra között ismét végig kell járniuk az utcákat, fel kell keresniük a bizonytalan szavazókat és azokat, akikről tudják, hogy nem tagjai a VMSZ-nek. Délután három és este nyolc között még egyszer el kell menniük a potenciális szavazókhoz, hogy meggyőződjenek, voltak szavazni. A jelentést 20 óra után kötelesek leadni.

A pártok kezében vannak a személyes adataink

Több mint 400.000 szerbiai polgár személyes adatai, vagyis lakcíme, személyi igazolványának száma, otthoni és mobiltelefonjának száma és személyi száma található azokban a táblázatokban, amelyeket egy nyilvános szerveren tároltak és most kiszivárogtak. Az egyes személyes adatai mellé beírt megjegyzések igazolják, hogy pártcélokra használták ezeket az adatbázisokat.

„A listázott magyar szavazóktól négy dolgot kérdeztek, mégpedig: Mennek-e szavazni? Támogatják-e az Orbán-Pásztor együttműködést, ezáltal pedig a VMSZ-t? Támogatják-e a Pásztor-Orbán-Vučić együttműködést, ezáltal pedig a kormány jelöltjét? Kell-e autóval fuvaroztatni a szavazót vagy otthon szavaztatni? Ebből is látszik, hogyan próbálják a délvidéki magyarok Orbán szimpátiáját felhasználni a kampányban” – olvasható a Délhíren, amelynek a képeit mi is közzétesszük.
Olvasgassák, nézegessék és szörnyülködjenek, hogy magyar emberek eljutottak addig, hogy listát készítenek honfitársaikról, és utána ez alapján zaklatják őket, ha kell, vasárnap kétszer is.