De az ő találmánya csak egy volt az érdekességek sorában.

A bort már nagyon régóta ismeri az emberiség, mégis csak sokkal később lett hozzá dugóhúzó. Sokáig csak cserépedényekben, majd hordókban tárolták a bort. A velencei üvegművesség a XII. században hozta divatba azt, hogy a bort üvegedénybe öntsék, bár hozzá kell tenni nem tárolási céllal, hanem a szép tálaláshoz került az asztalra üvegben a bor. Angliában találták ki azt, hogy a borokat hosszú, szűk nyakú üvegben tárolják, ehhez valószínű hozzájárult az, hogy Angliának nincs igazán saját bortermelése viszont a borfogyasztásról nem akartak lemondani. Portugáliában rengeteg parafa volt, így az sem okozott gondot, hogy parafadugóval zárják le az üvegeket. Csak ugye ezeket a dugókat előbb vagy utóbb, de ki is kellett húzni. A XVII. századi fegyverkovácsoktól származott az ötlet, akiknek volt egy hasonló felszerelésük, amit a fegyvercsövek tisztítására használtak. Az első dugóhúzót egy angol lelkész, Samuel Henshall szabadalmaztatta és, hogy angol újításról van szó, talán bizonyítja, hogy a fémspirál ellenkező irányba csavarodott rajta, mint az összes többin. Azóta lényegében változatlan az alapelv, csak a megoldások sokasodtak.

Az amerikai M.L. Byrn találmánya a mai T dugóhúzóhoz állt legközelebb, újítása annyi volt, hogy valóban csak a nyelet és a fémrudacskát tartalmazta, de nála a rúd nem spirálban folytatódott, hanem csavarmenetű volt. Így megakadályozta azt, hogy  könnyen eltörjön a dugóhúzó használat közben és lehetővé tette, hogy bármilyen méretű üvegben használható legyen. Ez azért volt érdekes, mert például a parfümöket és a gyógyszereket is ledugaszolva tárolták, szállították, abban az időben, így azok kinyitásánál is hasznos volt egy ilyen szerkezet.

A német Carl Wienke állt elő a pincérdugóhúzó ötletével, nehéz megmondani, miért ez lett a pincérek dugóhúzója, talán mert kicsi, használatához nem kell letenni az üveget, de tény, hogy azóta a svájci bicskákba is beszerelték, úgyhogy szükség esetén biztos jól jön. A „pillangó” dugóhúzót többen is feltalálták, tökéletesítették, H.S. Heeley és az olasz Dominick Rosati nevéhez kötődik, a kétszárnyas dugóhúzóval rendkívül könnyen és pontosan lehet eltávolítani a dugót. Edwin Walker a harang dugóhúzóval lett híres, ez a szerkezet egy harang alakú külsővel megtartja az üveget, miközben beletekerjük a fémspirált a dugóba. Herbert Allen találmánya volt az alapja a „Rabbit” dugóhúzónak, amely nyuszi alakjáról kapta nevét és bár nagy helyet foglal és bumfordi, nagyon népszerű lett, mert hihetetlen könnyű vele dugót húzni. A jövő pedig egyelőre a vákuumos dugóhúzóké.

A legújabb kutatások szerint a borivók a kétszárnyú dugóhúzót, a „pillangót” szeretik legjobban használni, utána következik a vákumos megoldás, majd a „nyuszi” dugóhúzó.

Ha már tönkretettük szegény dugót, ami eddig jól szolgált, hiszen életben tartotta a bort azzal, hogy lélegezni hagyta, mégsem folyt ki, szenteljünk pár szót a parafának is, amiből készült. A világ parafatermelésének egyharmadát egy kis ország, Portugália adja. A világ paratölgy erdőinek és ültetvényeinek harmada itt van. A parafa rugalmas anyag és a nedvességet nem engedi át, erre jött rá már Egyiptomtól kezdve az ókori róma is és a már sokszor emlegetett Dom Perignon szerzetes is, aki azelőtt keményfából akart dugót készíteni, de az nem zárta el jól a habzó bort, így addig kísérletezett, míg rá nem lelt az „ókori” parafára.

A fenti sorok W.C Fields, amerikai színész, komikus, írótól származnak)