A második választási forduló megtartásához jövő vasárnap 4,2-4,5 millió szavazónak kellene az urnák elé járulnia – mondta el Boban Stojanović politikai elemző. Hozzátette, a választási kampány tétje arra korlátozódott, hogy lesz-e második forduló. Az elemző becslése szerint Vučić legalább 2,1 millió szavazatot szerezhet, ami azt jelenti, hogy 4,2 millió embernek szavaznia kellene, bár az elemzőt nem lepné meg a 2,2 vagy 2,3 millió szavazat sem, ami pedig növeli a szükséges részvételi arányt is.

Kalkulációja szerint a haladók tavaly 1,8 millió szavazatot szereztek, ami a szocialisták és a VMSZ támogatásával elérheti a 2,3 milliót, de nyilván nem várható, hogy ezen két párt tavalyi szavazói mind Vučić mögé álljanak, mondta.

Egy felmérés szerint a szocialista és VMSZ-es szavazóknak nagyjából az egyharmada követi a pártvezetés utasítását a szavazásnál. Azt, hogy a magyarok jelentős része miként vélekedik Vučić támogatásáról, látható a közösségi oldalakon megjelenő megjegyzésekben.

Szerinte az ellenzéknek közel 800 ezer új szavazót kellene kivinnie, akik nem tekinthetők teljesen passzív szavazóknak, ugyanis 2008-ban 4,6 millióan szavaztak. Ők időről időre hajlandóak voksolni, ők azok, akikre lehet politikailag hatni. Ezt a célcsoportot kell megmozgatnia az ellenzéknek.

Stojanović szerint az ellenzék számára talán is rossz, hogy nincs egy közös jelöltje, ugyanis ők mind el tudnak érni különböző célcsoportokat. Ezzel szemben a haladók koalíciójában ott a Szerb Népi Mozgalom, a Szocialisták Mozgalma, nincsenek itt különböző álláspontok, értékrendek, egyet ígérnek, aztán a hatalomban mást tesznek és főként az ellenzéket támadják, sárgának, oligarchának, bűnözőnek, lustának nevezve őket.