Szerbia csatlakozását az észak-atlanti katonai szervezethez mindössze a polgárok 11 százaléka támogatná, öt százalék bizonytalan 84 százalék pedig ellenzi – közölte pénteken az Európai ügyek intézete.

A felmérésben, amelyet március 10-17-e időszakban készítettek, a megkérdezettek 40 százaléka úgy véli, a NATO tagság előfeltétel az Európai Unióba való belépéshez, 17 százalék nem tudta a választ erre a kérdésre, míg 43 százalék szerint ez nem így van.

A polgárok szerint Čedomir Jovanović az LDP elnöke az a politikus, aki a legközelebbi viszonyban áll a NATO-val, 20 százalék szerint a legközelebbi viszonyt Aleksandar Vučić ápolja, 16,6 százalék szerint pedig Vuk Jeremić.

Ami Szerbia 1999-es bombázásának okait illeti, közel 40 százalék úgy véli, a legfőbb ok Slobodan Milošević politikája volt, 17,6 százalék szerint a koszovói etnikai tisztogatás, 11,3 százalék politikai okokat sejt az akció mögött, míg 7 százalék semmilyen okot nem jelölt meg.

A NATO bocsánatkérését a megkérdezettek kevesebb, mint 30 százaléka fogadná el, 64 százalék pedig semmi szín alatt. A tagságból semmi hasznot nem lát 70 százalék, elsősorban a 40-59 éves férfiak.