Szerbiában a fiatalok 31,2 százalékának nincs munkája – mondta Zoran Martinović, a a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat igazgatója (NSZ), aki a Mladi u neformalnoj ekonomiji (Fiatalok a rejtett gazdaságban) nevet viselő rendezvényen beszélt a jelenlevőknek. Martinović szerint az európai átlag szerint a fiataloknak 18,5 százaléka munkanélküli, s az igazgató kiemelte, hogy az utóbbi időben egyre több munkaadó és befektető keresi a fiatal munkavállalókat, azonban a cégek sokszor szemrehányóan közlik, hogy sok ember nem rendelkezik megfelelő tudással.

„A fiatalok egy jelentős része, 16,5 százaléka nem is dolgozik és nem is tanul. A NSZ adatai szerint a fiatal munkanélküliek 23 százaléka 30 évnél fiatalabb. A fiatalok átlagban két évet várnak a munkahelyre” – mondta Martinović.

Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkáltatók Uniójának elnöke szerint az általa vezetett szervezetnek a feladata, hogy az állammal és a szakszervezetekkel közösen segítse a fiatalokat, hogy könnyebben munkába álljanak. Az unió kutatásából, amelyben mintegy 1200 személyt kérdeztek meg, az is kiderült, hogy a fiatalok nincsenek tisztában a munkapiacon megvalósítható jogaikkal, és nagyon sokan úgy is elvállalnák a munkát, hogy előtte nem írnak alá semmilyen munkaszerződést.

„A 30 évnél idősebbeknek mindössze 15 százaléka nem dolgozna feketén. Munkaszerződés nélkül a fiatalok 16,39 százaléka lenne hajlandó dolgozni, s 58 százalékuk azt mondta, ha nem lenne más lehetősége, akkor a szürkegazdaságot erősítené” – olvasható a kutatás összegzésében.