Németország nem hagyja magára Szerbiát az illegális migráció terhével – jelentette ki Angela Merkel német kancellár, aki sajtónyilatkozatában hangsúlyozta azt is, hogy Szerbia nagyon sokat tett a menekültek ügyében, de további erőfeszítésekre is szükség lesz – jelentette a Magyar Távirati Iroda. „Sajnos nem az a helyzet, hogy az úgynevezett balkáni útvonalon egyáltalán nincs már illegális migráció” – mondta Angela Merkel. Hozzátette: Németország támogatni kívánja Szerbiát a menekültek regisztrációját és ellátását célzó munkában.

Angela Merkel kifejezte elismerését a belgrádi vezetés reformtörekvései iránt, s mint mondta, az eredményeket az is jelzi, hogy február végén sikerült újabb két fejezetet megnyitni az uniós csatlakozási tárgyalásokon. A kétoldalú kapcsolatok jelentőségét méltatva kiemelte, hogy négyszázezer szerb él Németországban, Szerbiában pedig már 1,3 milliárd euró értékben hajtottak végre beruházásokat német cégek, és háromszázhetven vállalkozás működik német közreműködéssel. Ezek együtt több mint huszonötezer embert foglalkoztatnak.

A kancellár mindenek felett a jogállamiság erősítésére tett erőfeszítéseket emelte ki. Ezzel összefüggésben „természetesen a sajtószabadság és a szólásszabadság is nagy jelentőséggel bír”, de a demokratikus alapelvek tisztelete és a demokratikus intézmények erősítése „nem olyasmi, amit Brüsszel vagy az Európai Unió akar ráerőltetni Szerbiára”, hanem Szerbia érdeke, és a gazdasági növekedés is mutatja, hogy a demokratikus reformok sikerre vezetnek – mondta a német kancellár.

Angela Merkel arról is beszélt, hogy elő kell mozdítani a nyugat-balkáni rendezés folyamatát. Ezt szolgálja a német kezdeményezésre indult Nyugat-Balkán konferencia is, amelynek következő tanácskozását a nyáron rendezik az olaszországi Triesztben – olvasható a távirati iroda jelentésében.