Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, és Rákosi Tamás producer, az épület tulajdonosa átadta az egykori Pannónia Filmstúdió felújított épületét…

Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere A gazdasági fejlődés és a technológiai innováció jogi kihívása című konferencián tartott előadást a Szegedi Tudományegyetemen…

A Millenáris Teátrum bontás alatt álló épülete a Millenáris parkban: március végéig elkészülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéhez, a teátrum és közönsége a tervek szerint 2018 tavaszán veheti birtokba az épületet…

Csípőprotézis-beültetést végeztek izomleválasztás nélkül Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ortopéd-Sebészeti Osztályán…

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere előadást tartott Vilniusban, a Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományok Intézetében…

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Sophie Karmasin osztrák család- és ifjúságügyi miniszter az Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott közös sajtótájékoztatót. Az osztrák parlament által tervezett családtámogatási változtatás nyomán az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók ötven százalékkal kevesebb pénzhez jutnának, a magyar kormány szerint ez elfogadhatatlan…

Megújult a kaposvári vasútállomás épülete. A MÁV egykori főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1899-ben emelt, mintegy kétezerszáz négyzetméteres műemlék épületet európai uniós pályázati támogatásból újították fel. Szita Károly polgármester, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő és Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója vágta át a nemzetiszínű szalagot a vasútállomás felújított épületének átadásán…

Pápai Joci, a Dal 2017 című verseny győztese az Origo című saját szerzeményével képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Kijevben. Fellép még Kapcsos Emese hegedűs és Virág Alexandra táncos…

Megnyílt a Népművészet Ifjú Mestere, Fekete Ildikó népi iparművész kiállítása a budapesti Duna Palotában…

 

(Fotók: Kelemen Zoltán Gergely, Máthé Zoltán, Varga György, Kovács Tamás, Szigetváry Zsolt, Varga György, Balogh Zoltán / MTI)