Az idén ötödik alkalommal szervezte meg a Mesélj rólam… vers- és prózamondó versenyt az Ablak Színház Egyesület Törökkanizsán.

A jelentkezők több kategóriában versenyezhettek: kisgyermek (óvodások), gyermek (ezen belül: 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8.osztályosok), ifjúsági (gimnazisták és középiskolások), valamint felnőtt kategóriában.
A versenyre Vajdaság egész területéről hatvankilenc vers- és prózamondó érkezett tizenhét helységből: Szentmihályról, Nagybecskerekről, Zentáról, Bácsfeketehegyről, Hajdújárásról, Muzslyáról, Kishegyesről, Palicsról, Topolyáról, Szabadkáról, Felsőhegyről, Újvidékről, Magyarkanizsáról, Adorjánról, Óbecséről, Horgosról és Törökkanizsáról.
A háromtagú zsűri tagjai – Mess Attila színművész, Kálló Béla színművész és rendező, valamint Kalmár Zsuzsanna színésznő, a zsűri elnöke – nehéz feladat előtt álltak.

Végül a mezőny a következőképpen alakult:

Óvodások:

1. díj: Sebők Csáki Tiána, 6 éves, Szabadka (felkészítő: Sebők Csáki Krisztina)

Különdíjat kapott:

Sándor Noémi, 5 éves, Törökkanizsa (felkészítő: Sándor Izabella)
Takarics Sarolta, 4 éves, Szentmihály (felkészítő: Takarics Kovács Mónika)

Az 1-2. osztályosok kategóriában két második és két harmadik díjat osztott ki a zsűri.

1-2. osztályosok:

1. díj: Rekovics Regő, 2. osztály, Felsőhegy (felkészítő: Rekovics Ervin)
2. díj: Molnár Máté, 1. osztály, Zenta (felkészítő: Gallusz Gabriella)
2. díj: Füstös Emma, 1. osztály, Zenta (felkészítő: Gallusz Gabriella)
3. díj: Sebők Csáki Szintia, 2. osztály, Szabadka (felkészítő: Aranyos Valéria)
3. díj: Barna Léda 2. osztály, Muzslya

Különdíjat kapott:

Trnjanov Dorka, 2. osztály, Szabadka (felkészítő: Aranyos Valéria)

A 3-4. osztályosok kategóriában Szallai Violetta 4. osztályos (felkészítő tanára: Szalai Eszter) hajdújárási tanuló nyerte el a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját, egyhetes ingyenes továbbképzést a Szép szó táborban a Kátai tanyán.

3-4. osztályosok:

1. díj: Erdei Anna Dorka, 4. osztály, Kishegyes (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
2. díj: Pék Zalán, 4. osztály, Zenta (felkészítő: Homolya Elvira)
3. díj: Kiskomáromi Zsolna, 4. osztály, Óbecse (felkészítő: Molnár Krekity Olga)

Különdíjat kapott:

Bede Barnabás, 4. osztály, Kishegyes (felkészítő: Barta Júlia)
Borosgyevi Márkó, 4. osztály, Zenta (felkészítő: Homolya Elvira)
Gallusz Áron, 3. osztály, Zenta (felkészítő: Nagy Mélykúti Piroska)

5-6. osztályosok:

1.díj: Szabó Rebeka, 5. osztály, Topolya (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
2. díj: Bácsi Virág, 5. osztály, Kishegyes (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
3. díj: Vanka Réka, 6. osztály, Kishegyes (felkészítő: Molnár Krekity Olga)

7-8. osztályosok:

1. díj: Szabó Némedi Róbert, 8. osztály, Bácsfeketehegy (felkészítő: Barta Júlia)
2. díj: Cakó Péter, 7. osztály, Zenta (felkészítő: Cakó Julianna)
3. díj: Pásztor Bettina, 8. osztály, Bácsfeketehegy (felkészítő: Barta Júlia)

Középiskolások és gimnazisták, 1-2. osztály:

1. díj: Major Lili, 1. osztály, Szabadka (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
2. díj: Kőműves Csaba, 1. osztály, Kishegyes (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
3. díj: Bagi Natália, 1. osztály, Óbecse (felkészítő: Molnár Krekity Olga)

Különdíjat kapott:

Balley Ingrid, 2. osztály, Palics (felkészítő: Szurmik Zoltán)
Cakó Eszter, 2. osztály, Zenta (felkészítő: Cakó Julianna)
Paulyuk Jenifer, 1. osztály, Kishegyes (felkészítő: Molnár Krekity Olga)

Középiskolások és gimnazisták, 3-4. osztály:

1. díj: Hodik Annabella, 3. osztály, Topolya (felkészítő: Molnár Krekity Olga)
2. díj: Bojko Andrej, 3. osztály, Újvidék (felkészítő: Molnár Krekity Olga)

Felnőttek:

1. díj: Binszki Teréz, Szabadka (felkészítő: Horváth Emma)
2. díj: Miklenovics Aranka, Szabadka (felkészítő: Horváth Emma)

A rendezvényt támogatta az újvidéki Fórum Könyvkiadó, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a bácsfeketehegyi Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, Törökkanizsa Önkormányzata, a törökkanizsai Branislav Nušić népkönyvtár, Kardos Éva Jutka gyöngyfűző, Ian Peden Braille-ábécé írás/olvasás oktató.
A versenyt kiállítás kísérte, amit a színház előcsarnokában tekinthetett meg a közönség Kardos Éva Jutka gyöngyfűző munkáiból és Borsos Csilla tanító néni, kézműves, dekupázs technikával díszített/készített (fa-, üveg- és kerámiabizsu, és más dísztárgyak) műveiből.
Az Ablak Színház Egyesület tagjai: Bozsóki Etelka, Faragó Valéria, Faragó Zsófia, Ugri Márton, Ugri Ramóna, Újhelyi Diána.

Az egyesület elnökének, Rusz Zsuzsannának köszönjük a tudósítást!