„1953. március 9-én, délelőtt 10 órakor, moszkvai idő szerint 12 órakor, Sztálin temetésének időpontjában a szocializmust építő országokban néhány percre megállt az élet: mozdulatlanná dermedt, aki élt. Öt percre megállt a munka a gyárakban, a földeken, a laboratóriumokban és irodákban, szünetelt a forgalom az egész országban” – kezdte tudósítását a Szabad Nép másnapi száma.
Joszif Visszarionovics Sztálin március 5-én halt meg, tisztázatlan körülmények között. Az akkor éppen miniszterelnöki székben ülő – de a pár hónappal azelőtt eltörölt pártfőtitkári hatalmat megtartó – Hazjajin (Gazda) február 28-án éjjel Moszkva melletti, kuncevói dácsában tartózkodott néhány közvetlen alárendeltje társaságában: ott volt Berija belbiztonsági főnök, Malenkov miniszterelnök-helyettes és Hruscsov moszkvai párttitkár. Hajnalig mulatoztak, majd hazamentek. A személyzet másnap dél körül talált rá Sztálinra a földön fekve, és hiába látszott, hogy nagy a baj, nem orvost hívtak, hanem az állambiztonsági minisztert; az értesítette Beriját és Malenkovot, akik kiérkeztek a nyaralóba, de ott is hagyták Sztálint, nem csináltak semmit. Csak a következő nap engedtek közelébe orvosokat, de azok már nem sokat tudtak tenni.
Van olyan elmélet, ami szerint még a Kremlben megölték Sztálint és a kuncevói nyaralóban csak eljátszották a halálát egy hasonmással, azért, hogy a hatalom felosztására elég idejük legyen: Berija miniszterelnök-helyettes lett, Malenkov kormányfő, Hruscsov pedig hamarosan a párt első titkára, amikor 1953 szeptemberében visszaállították a posztot. Más elmélet szerint Berija maga intézkedett a gyilkosságról és a patkányméreg használatának gyanúja is felmerült, mert íztelen, szagtalan, nem marad nyoma és pont olyan tüneteket produkál, mint egy agyvérzés.
Érdemes megjegyezni, hogy alig pár héttel korábban „leplezték le” az ún. orvosi összeesküvést, amelyben több száz, többnyire zsidó származású orvost tartóztattak le a szovjet vezetők elleni merényletkísérlet vádjával. A „nyomozás” vezetője maga Berija volt, aki Sztálin halála után időnként azzal kérkedett, hogy ő ölte meg a Gazdát.
A halálhírt március 6-án jelentették be és háromnapos gyászt rendeltek el. Sztálin testét a kijelölt szakértő csoport bebalzsamozta, amit addigra már rutinosan végeztek, hiszen Leninen folyamatosan gyakorolták. A Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ravatalozták fel és három napig meg lehett tekinteni. Az emberek egymást taposták, hogy még utoljára lássák a „népek vezérét”. Ezrével érkeztek a gyászolók és olyan kaotikus helyzet alakult ki, hogy a nagy rohamban körülbelül ötszázan életüket vesztették: agyontaposták őket, vagy rosszul lettek a tömegben.
A koporsót március 9-én díszsortűz mellett átszállították a Vörös térre, hárman mondtak beszédet, Malenkov, Berija és Molotov, utána pedig a fekete és vörös selyembe burkolt koporsót elhelyezték a mauzóleumban, Lenin mellett.
Az eredeti tervek szerint a vörös téri mauzóleum csak átmeneti nyughely lett volna, amíg fel nem épül az óriás méretű panteon, ahol Lenin és Sztálin mellé a kiemelkedő kommunista vezetők kerültek volna. Hruscsov hatalomra kerülése után pár évvel azonban elvetették a terveket, sőt Hruscsov 1961-ben újratemettette Sztálint, sőt a nevét is eltávolították a mauzóleum faláról, Leniné mellől. A Kreml falánál temették el titokban, úgy, hogy még a családtagok sem lehettek jelen. Lenin szarkofágját pedig visszahelyezték a középpontba, amit azóta sem mer onnan elszállítani egyetlen orosz hatalmasság sem.
Sztálin és Rákosi (Fotó: Nemzeti Audiovizuális Archívum)
Ja igen: Ugyanezen a napon született 1892-ben Adán Sztálin leghűségesebb magyar követője, Rosenfeld Mátyás, aki a család tíz évvel később felvett vezetéknevén, Rákosi Mátyásként vonult be a diktatúrák szégyenteljes történetébe.
