Folytatódnak a leszámolások a VMSZ részéről az MM-hez közeli vagy azzal együttműködő személyekkel – hangzott el a Magyar Mozgalom csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol két ügyet említettek, a csantavéri igazgatóválasztást és a hajdújárási Vinogradar labdarúgó klubban történteket.

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatójelölését követő eseményekkel kapcsolatban elmondták,  miután a nemzeti tanács és az iskola, valamint a szülők tanácsa is támogatta a közösség bizalmát élvező István Ervin jelölését, Zabos Árpád, az iskolaszék elnöke arról számolt be, hogy a Magyar Nemzeti Tanács utólag véleményük megváltoztatására igyekezett rábírni az iskolaszék tagjait különféle ígéretek vagy fenyegetések kilátásba tétele mellett – hangzott a beszámolóban. Az ügyről a Szabad Magyar Szó is írt, ez itt olvasható:

MNT-s telefonálgatások az iskolaszék tagjainak

Személyes okokra hivatkozva – két évvel mandátumának lejárta előtt – 2016. szeptember 11-én lemondott Szedlár Erika, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatónője. Az iskolaszék úgy határozott, hogy ideiglenes jelleggel az addigi igazgatóhelyettest, István Ervint állítja a tanintézmény élére. Mivel az ő 6 hónapra szóló megbízatása március 11-én lejár, kiírták a pályázatot az állás betöltésére.

Szintén a Magyar Mozgalomhoz való kötődése miatt váltották le Haskó Istvánt a hajdújárási Vinogradar labdarúgó klub elnöki posztjáról – tette hozzá Kókai Péter. Haskó arról számolt be, hogy Bunford Tivadar, a szabadkai Masterplast igazgatója havi 50 ezer dináros donációt hagyott jóvá a klub részére azzal a feltétellel, ha továbbiakban nem Haskó lesz a klub elnöke. Az eddigi elnök helyett a Vinogradar első emberévé Nágel Jánost, a VMSZ szabadkai városi frakcióvezetőjét választották.

Haskó István és Bunford Tivadar házelnök között a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén kialakult egy kisebb szócsata, a leváltásra az ülést követő napokban került sor. A szóváltás itt tekinthető meg: