Ügyvédeim tanácsai alapján fogok válaszolni mindazokra a brutális hazugságokra, amelyeket a giccset propagáló tévécsatornán hallhattak a polgárok – nyilatkozta a Danasnak Vlado Georgiev énekes, kommentálva azt, amit a kormányfő vele kapcsolatban a Pink tévén mondott, hozzátéve, a legmagasabb európai szintekig elmegy, ha kell.

Vučić a kérdéses interjúban azt mondta, Georgiev smederevói koncertjét nem tiltották be, hanem a rossz jegyeladások miatt mondták le, illetve szerinte a város főterén emiatt tartott szombati tiltakozáson nem 5000-en voltak, ahogy azt a médiában közölték, csupán 970-en.

„Honnan jutott eszébe, hogy 18 nappal előbb azért mondták volna le a koncertet, mert nem keltek el a jegyek? Akármilyen koncertre megyek, három nappal korábban veszem meg a jegyeket, vagy ha nagyobb térben rendezik azt meg, akkor a koncert napján. Brutális mértékű sértés azt mondani, hogy valakinek a koncertjét lemondják, mert 18 nappal előtte még nem keltek el a jegyek” – mondja Georgiev. Azt sem érti, honnan tudja a kormányfő, mennyien voltak a téren. Szerinte nyilatkozatával a kormányfő nem csak az ő rajongóit sértette meg, hanem mindazokat, akik nem hajlandóak úgy gondolkodni, ahogy azt valaki diktálja nekik.

Az énekes szerint ez az egyik legpéldátlanabb eset, amit megélt Szerbiában, amelynek adófizető polgára.

„Személyesen is szégyent érzek amiatt, amit a kormányfő mondott. Mindent megteszek, hogy ez európai szintig eljusson. Valakinek felelnie kell azokért a brutális hazugságokért, amelyek egy olyan tévécsatornán hangzottak el, amely a giccset népszerűsíti” – fogalmaz Georgiev, aki jelezte, még nem tudja a kormányfőt beperli-e, „de a tévécsatornát, amely ilyen marhaságokat közölt, valószínűleg igen”.