Újhelyi Ákos sem maradhatott távol a rangos eseményről

Elözönlötték Szabadkát a Szerb Haladó Párt szimpatizánsai, akik a Tito Marsall sugárúton tömegekben hömpölyögtek a sétaerdei sportcsarnokig, amely zsúfolásig megtelt. A szakadó eső sem tántorította el a kinn rekedt rajongókat, akik óriáskivetítőn kísérték figyelemmel a bentről sugárzott műsort. A tömeg euforikus hangulatban várta Aleksandar Vučić miniszterelnököt, köztársasági elnökjelöltet, akit nagy számban kísérték el kollégái, a haladók magas rangú tisztségviselői, kormánytagok, miniszterek és koalíciós partnerek. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről Pásztor István pártelnök, Pásztor Bálint, Kovács Elvira és Fremond Árpád parlamenti képviselő, továbbá Kern Imre államtitkár is Vučić társaságában érkezett a helyszínre. A közönség soraiban több más ismert VMSZ-es személyiség is megjelent, például Bús Ottó és Újhelyi Ákos.

Aleksandar Vučić a VMSZ-es kíséretével

Szerbia himnuszát a nagybecskereki Szent Serafin Sarovski egyházi kórus igazán magas színvonalú előadásában hallhatta a közönség, majd ezt követően a szónokok vették át a színpadot.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke elmondta: „Jó a legjobbak társaságában lenni, de mindenki közül a legjobb Aleksandar Vučić. Büszkén jelenthetjük ki, hogy Szerbiának van kire szavaznia. Az eredmények alapján mondjuk ezt, amelyeket elért, és amelyek garanciát is jelentenek a választási győzelméhez. Vajdaság Aleksandar Vučićra szavaz, de nemcsak Vajdaság, hanem Belgrád, Šumadija, Dél-, Kelet-, és Nyugat-Szerbia is rá adja majd a voksát.”

Davor Štefanek olimpiai bajnok birkózó és Saghmeister Gábor motorversenyző, a Dakar-rally hazai résztvevője köszönetet mondott az illetékes szakpolitikusoknak, amiért támogatják a sportolókat.

Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében úgy fogalmazott: „Aleksandar Vučić a Vajdasági Magyar Szövetség elnökjelöltje, de bátorkodom kijelenteni, hogy nagyszámú vajdasági magyar polgár elnökjelöltje is. Aco, želim da to znaš, učinićemo sve da budeš predsednik Republike Srbije. (Aco, szeretném, hogy tudd, mindent megteszünk azért, hogy te légy Szerbia köztársasági elnöke) A Vajdasági Magyar Szövetség egy nemzetileg elkötelezett, polgári értékeket valló regionális magyart párt. Mondom ezt akkor, amikor közeledik március idusa, amikor március 15-én újra és újra ráeszmélünk a nemzeti egység fontosságára. Elemi érdekünk, hogy partneri kapcsolatot építsünk. Ennek megtartása érdekében hoztuk meg azt a döntést, hogy a soron következő elnökválasztáson Aleksandar Vučićot támogatjuk. Mindenkinek van emlékezete és mindenkinek volt múltja. De az emlékezet és a múlt a történészek dolga, nekünk a jövővel kell foglalkoznunk, a jövő vonatkozásában pedig ettől jobb döntést nem hozhattunk volna.”

Aleksandar Vučić megígérte, hogy megtanul magyarul (no, hát majd rálesünk erre is…)

Aleksandar Vučić miniszterelnök, köztársasági elnökjelölt azzal kezdte beszédét, hogy büszke arra, hogy milyen sokan összegyűltek egy ilyen esős napon, majd hozzátette még: „Azokra is büszke vagyok, akik előttem felszólaltak itt. Néhány szót szeretnék mondani barátomról, Pásztor Istvánról. Nem mindig dolgoztunk együtt, de akkor is tiszteltük egymást. Fokozatosan építettük ki a kapcsolatot, amelyből bizalmas barátság lett. Pásztor István megmutatta, hogy ő Szerbia és a szerb nép őszinte barátja, ezt mindenkinek tudnia kell. Ő épített hidat országunk és Magyarország között, de hozzájárult ahhoz is, hogy Magyarország támogassa hazánkat. Amikor Brüsszelben megnyitnak egy-egy újabb fejezetet a csatlakozási tárgyalásinakban, egy emberre mindig biztosan számíthatunk: Szíjjártó Péter magyar külügyminiszterre. Tudom, hogy Istvánnak nagyon nehezére esik engem támogatni, és ezt nem is rejtette véka alá. Mert nem tudja a magyarok egy részének elmagyarázni. Egyesek emiatt támadják is. Elnézést kérek, hogy magyarul mindössze tizenöt-húsz szót ismerek, pedig édesanyám becsei. Ez csak azt mutatja, hogy nekünk is mennyire meg kellene változnunk. István ugyanúgy beszél szerbül, mint én. István, ez azt jelenti, hogy tőled és nemzettársaidtól tanulnom kell a jövőben, de ez nem fog nehezemre esni.”

 

Ilyen kevés nemszabadkai ember is régen gyűlt össze Szabadkán