A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) Tanácsa megvitatta a szerbiai elnökválasztás körülményeit, valamint az elnökjelöltek viszonyulását a délvidéki magyarsághoz – tájékoztatta a Szabad Magyar Szót a szervezet. A szerkesztőségünknek megküldött közleményükből kiderül, hogy a VMDK Tanácsának megítélése szerint a délvidéki magyarságnak saját jelöltet kellett volna indítania a szerbiai elnökválasztáson. Ez ugyanis „jelezte volna politikai erőnket, érettségünket és önálló politizálásunk folytonosságát”.

„Közös magyar jelöltünk indításának elmaradása nemzeti érdekeink feladását, a magyar-magyar párbeszéd ellehetetlenítését, a részérdekek uralmát, legfontosabb ügyeink elárulását jelenti” – írták, majd hangsúlyosan kiemelték, hogy

nem támogatják a hatalmi koalíció sötét múltú jelöltjét, aki még miniszterelnöki tisztségéről sem tudott lemondani!

A VMDK Tanácsa, mivel nem tartja demokratikusnak azt az állapotot, amelyben Szerbia miniszterelnöke egyben köztársasági elnökjelölt is lehet, felszólítja az első számú elnökjelöltet miniszterelnöki tisztségéről való lemondásra! A testület továbbá nem tartja támogathatónak a szerbiai hatalmi koalíció elnökjelöltjét, már csak azért sem, mert ő a megtestesítője annak a téves politikának, amit Szerbiában folytatnak – olvasható a közleményben.

A VMDK Tanácsa szerint „erősítenünk kell a demokratikus társadalmi folyamatokat, minden erőnkkel támogatva a szabad választás megtartását”.

Ugyancsak hangsúlyozottan azt írják, hogy

támogatják Szerbia volt polgári jogvédőjét, vagyis Saša Jankovićot.

„A VMDK Tanácsa, az ellenzéki elnökjelöltek eddigi tevékenységét mérlegelve, megállapítja: egyik elnökjelölttel sem lehetünk teljes mértékben elégedettek, hiszen egyik jelölt sem szentelt kellő figyelmet a nyílt és megoldatlan kisebbségi kérdéseknek” – írták, azonban mégis arra az álláspontra helyezkedtek, „talán Saša Janković, Szerbia volt polgári jogvédője az a jelölt, aki némi nyitottságot mutatva kisebbségi gondjaink iránt, megszerezheti bizalmunkat”.

A VMDK Tanácsa ezért

arra kéri a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy 2017. április 2-án tömegesen járuljanak az urnákhoz és szavazzanak a VMDK által támogatott jelöltre: Saša Jankovićra!

A közleményt a VMDK Tanácsa nevében senki sem írta alá.