Vuk Jeremić értékelése szerint Aleksandar Vučić rezsimje „különös kegyetlenséggel” viszonyult a nyugdíjasokhoz, amikor csökkentette járandóságaikat. A politikus bejelentette, hogy amennyiben Szerbia elnökévé választják a polgárok, kezdeményezni fogja, hogy hatályon kívül helyezzék a Szerb Haladó Pártnak „a nyugdíjakra vonatkozó, alkotmány- és erkölcsellenes törvényét”.

Jeremić egy nyugdíjasegyesületet látogatott meg, amikor feltette a kérdést: Vajon szégyelli-e magát a kormányfő, amikor azoktól az emberektől, akik évtizedekig dolgoztak, elveszi azt, ami jogosan megilleti őket.

„Ez a rezsim különös kegyetlenséggel viseltetik legidősebb polgártársainkkal: elvette tőlük azt, amiért évtizedeken át dolgoztak. Szerbia elnökeként az egyik első dolog, amit aláírok majd, ennek az alkotmány- és erkölcsellenes, nyugdíjcsökkentő törvénynek a hatályon kívül helyezésére vonatkozó rendelet lesz” – jelentette ki Jeremić a nyugdíjasokkal folytatott beszélgetésben.

A majdani elnökjelölt értékelése szerint kulcsfontosságú, hogy a polgárok minél nagyobb arányban vegyenek részt a közelgő választásokon, ami egyúttal „az aktuális hatalom és Aleksandar Vučić elleni népszavazás is lesz”.