Az ügyészség azzal gyanúsítja a vádlottakat, hogy 8684 támogató aláírást hamisítottak annak érdekében, hogy bizonyos pártok részt vehessenek a tavalyi parlamenti megmérettetésen. Összesen hét párt volt érintett az ügyben.

 

Az ügyészség szerint a vádlottak az érintett pártok számára akarták biztosítani a részvételi lehetőséget a tavalyi parlamenti, valamint helyi és tartományi választásokon.

A Köztársasági Választási Bizottság egyébként tavaly áprilisban, a listák kézhezvételét követően megállapította, hogy még néhány kisebb párt hamisított támogatói aláírásokkal rendelkező listákat adott le, de időben sikerült megakadályozni, hogy ezek a pártok részt vegyenek a rendkívüli parlamenti megmérettetésen március 24-én.

A vádirat szerint a vádlottak okiratokat-hamisítást követtek el.

A vádlottak a következők: Dragan Cvetković, az Oroszok Pártja elnöke, Nataša Tošić, a Demokratikus Mozgalom elnöke, valamint Zoran Marić, az Egységes Orosz Párt elnöke. Az ügyészség emellett vádat emelt Nikola Jelikić és Nikola Sandulović, a Republikánus Párt két meghatalmazottja, Elizabeta Šajn, a Szerbiai Roma Párt meghatalmazottja, Apolon Savanov, a Bunyevácok, Szerbia Polgárai párt tagja és Miloš Mihajlović, a Szerbia Roma Listája listavezetője ellen is.

A vádirat szerint Dragan Cvetković és Nataša Tošić az Október 6-a mindannyiunkért koalíció megkötését követően az aláírásgyűjtést és nyilatkozathitelesítést az aláírók azonosítása nélkül szervezte meg. Így 1700 esetben hamisították a választók nyilatkozatát, majd a hamisítványokat tavaly április 10-én próbálták meg felhasználni, amikor a hamisított aláírásokat tartalmazó támogató listákat átadták a Köztársasági Választási Bizottságnak.

Két nappal korábban Zoran Marić és Nikola Jelikić a Köztársasági Választási Bizottságnak 4845, illetve 889 hamisított támogatói aláírást adtott át azon pártok nevében, amelyeket képviseltek. Ezeket a nyilatkozatokat a šabaci alapfokú bíróság hamisított pecsétjével hitelesítették.

Elizabeta Šajnt és Apolon Savanovot az ügyészség azzal vádolja, hogy a Szerbia Polgárai koalíciós lista számára 650 támogatói aláírást gyűjtött össze. A támogatói listákon hamisították a zrenjanini alapfokú bíróság illetékesének aláírását. Emellett a támogatói aláírásokat nem rögzítették a bíróság hitelesítési dokumentumaiban sem.

A belgrádi bíróság hamisított pecsétjével hitelesítették a vádlottak azt a 600 támogatói aláírást, amelyet a Szerbia Roma Listája adott át.

A nyomozást az Első Belgrádi Alapfokú Ügyészség tavaly áprilisban kezdte meg a Köztársasági Választási Bizottság feljelentése alapján, amelyben ez a testület kérte az egyes támogatói aláírások hitelességének ellenőrzését. A választási bizottságnak ugyanis feltűnt a šabaci alapfokú bíróság „furcsa pecsétje” az Egységes Orosz Párt listáján, majd később ugyanezen pecsétlenyomatokat találták meg a Republikánus Párt támogatói listáján is.

Szakértők bevonásával megállapították, hogy a kérdéses pecséteket mindkét listára lézernyomtatóval nyomtatták. A további nyomozás derített fényt a további hamisítványokra is.

A Magyar Mozgalom köztársasági jelöltlistájának támogató aláírásai között is találtak a hatóságok hamisakat, a szervezet ellen azonban az ügyészség nem emelt vádat.