A léghajók ötlete már a XVIII. század végétől felmerült, de komolyabb kísérletek a XIX. század közepétől kezdődtek. Alapvetően a szerkezeti felépítéssel voltak problémák és ebben hozott forradalmi változást a század végére egy magyar feltaláló, Schwarz Dávid. Az volt a meggyőződése, hogy teljesen merev vázzal és fémburkolattal kell megépíteni a léghajót ahhoz, hogy sikerrel repüljön. Ő oldotta meg azt is, hogy a nagy monstrum kormányozható legyen.
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadügyminisztériuma anyagilag nem támogatta Schwarz terveit. Bécsben viszont az orosz katonai attasé érdekesnek találta ötletét és meghívta Pétervárra, hogy építse meg léghajóját. Az első felszállás nem volt sikeres, de ez nem a tervek hibája volt, hanem az alapanyagoké, melyek folyamatosan rossz minőségűek voltak.
Egy alumínium üzem tulajdonosa, Carl Berg Poroszországba hívta Schwarzot és fedezte a költségeket is. Az alumínium akkor még új anyag volt, de Berg már rendelkezett tapasztalatokkal a feldolgozását illetően, így a külső burkolathoz ezt az anyagot használták.
Schwarz Dávid sajnálatos módon fiatalon és hirtelen meghalt, az első sikeres felszállást éppen nem érte meg.
Az 1897-es, berlini felszálláson Ferdinand von Zeppelin gróf is jelen volt, aki már régóta kísérletezett a léghajó megépítésével, de nem jutott eredményre. Azonnal lecsapott a lehetőségre, Schwarz özvegye pedig anyagi gondjai miatt a tervrajzokat eladta Zeppelinnek. Ő ugyan vállalta, hogy az első 30 hajó után darabonként 10 000 márkát fizet a családnak, de nem tartotta be ígéretét, az örökösök mindössze 15 000 márkát kaptak a gróftól.
Zeppelin elindította gyártást és nagy sikere lett a léghajókkal. Néhány évvel később megkérte a Göttingeni Egyetemet, hogy végezzenek neki kísérleteket a fejlesztéshez. Az egyetemen megint egy magyarba botlott: Kármán Tódor volt az, aki megépítette a németek első szélcsatornáját és elkezdte a gyárnak a kísérleteket. Kutatásai közben, csak úgy mellékesen, rájött a Kármán-féle örvénysor jelenségére, ami az aerodinamika egyik legfontosabb felfedezése lett.
1909-től a zeppelinek folyamatos polgári repülésre is alkalmasak voltak. Megalakult a Német Légiforgalmi Társaság, az első cég, amely kereskedelmi repülőjáratot üzemeltetett az Atlanti-óceán fölött. Zeppelin gróf halála után Hugo Eckener mérnök folytatta a munkát, de az első világháború utáni nehéz helyzetben visszaesett a gyártás, csak amerikai segítséggel sikerült a léghajóknak visszakerülniük az égre.
A léghajózás fénykora az 1930-as évek voltak. A két leghíresebb óriás, a Graf Zeppelin és a Hindenburg rendszeresen közlekedett Amerika és Európa között, sőt még Dél-Amerikába is repültek. Az óceánhajózáshoz képest gyorsak voltak, működésük alig igényelt energiát, csendesen közlekedtek, és nagy rakományt is képesek voltak szállítani.
A Hindenburg a harmincas évek elején kezdett épülni, a gyár büszkeségének szánták, a lehető legfejletteb technikát alkalmazták és a valaha épült legnagyobb szerkezet volt, ami levegőbe emelkedett. A mérnökök már régóta tudták, hogy a töltőgázként használt hidrogén gyúlékony, sőt a megoldást is tudták: héliumot kellene használni helyette, de akkoriban nem állt rendelkezésre akkora mennyiség. A Hindenburgot már eleve héliumosra tervezték, de a harmincas évek politikai helyzete nem kedvezett megépítésének, nem kapta meg a gyár a megfelelő mennyiséget, így végül hidrogénnel töltötték fel.
1937. május 6.: Leszállás közben kigyulladt a Hindenburg New Jersey-ben. (Fotó: Holland Nemzeti Levéltár)
A Hindenburg 1936. március 4-én, Friedrichshafenben szállt fel először. Tervezője nem sokat gondolkodott a nevén, félt, hogy Hitler majd magáról akarja elnevezni a hajót, ezért ő inkább gyorsan Paul von Hindenburgról, az elnökről nevezte el. Bár a német hatalom egyáltalán nem támogatta a megépítését – hiszen hadicélokra nem volt használható –, amikor már elkészült, szívesen parádézott vele a náci elit és propagandacélokra használta, például az 1936-os berlini olimpián is mutogatták.
Hamarosan megkezdte rendszeres repülését Németország és a New Yorkkal szomszédos New Jersey állambeli Lakehurst között. Az utat általában két és fél nap alatt tette meg, és noha drága volt, folyamatosan sok utas vette igénybe. A Zeppelin zászlóshajója egy évig volt forgalomban, de 1937-es tragédiája vetett véget a léghajók aranykorának. A 36 utas és 61 fős személyzet közül a katasztrófát csak 13 utas és 22 „légimatróz” élte túl.
A politikai helyzet, a technikai fejlődés és a Hindenburg balesete miatt a zeppelineknek nem lett nagy jövőjük, de manapság is épülnek léghajók, csak már inkább a turizmusban vagy kutatási céllal használják őket.
